(Szokolya, 1891 – 1987)
Festő. Rajztehetségére hamar felfigyeltek, így került 1905-ben, 14 évesen Budapestre, az Iparos Rajziskolába, majd az Iparművészeti Főiskolára. További tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol rajztanári diplomát kapott. Mestere Zemplényi Tivadar volt. 1912-ben a kecskeméti művésztelepen dolgozott, 1913-tól voltak tárlatai. 1920. június 8-án Budapesten megnősült. 1923-29-ig Dél-Amerikában dolgozott. Amerre csak járt, mindenütt kiállították képeit, ünnepelték. Hazatérése után, 1944-ig a budapesti tárlatokon nyolc kitüntetést nyert. A gyulai művésztelepen 1934-től 1939-ig minden évben, valamint 1941-ben is dolgozott. 1961-ben a Képzőművészeti Alap tagja lett.
Elsősorban naturalista állatképeket festett. Minden alkotása a magyar múlt, a magyar élet egy-egy kiragadott és megörökített darabja. A falusi tájat, a magyar pusztát jelenítette meg, de előtérbe kerülő fő alakjai mindig a lovak. Mozgásérzetet keltő kompozícióin – a ménes vad fújtatásában, erőtől duzzadó, feszülő izmaikban is – a könnyed lágyságot kereste.
Festett arcképeket és történelmi témákat is, például Koppány leveretése (1938), Rákóczi búcsúja (1941). Várakozó kocsi című képét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. 1982 őszén Kuruclesen című nagyméretű olajfestményét szülőfalujának, Szokolyának ajándékozta. Rendszeresen kiállított a Nemzeti Szalonban, a Műcsarnokban. Művei a Magyar Nemzeti Galériában láthatók.