durkokaroly

Gyula, 1940

A művészről:

Egy életmű rövid portréja

Valamit kéne kezdeni ezzel a gyerekkel. Jó hangja van – mondta egykor a művész édesanyjának Marosi József tanár úr egy eleki utcán megállva,1945 után. Nagyon szegény gyerekkora volt. Az 1940. január 18-án Gyulán született Steigerwald István családja a kitelepítés elől – a sors furcsaságaként – Gyuláról Elekre menekült (ott már megtörtént addigra a tragédia). Édesapja az építőiparban dolgozott, Budapestre és Inotára kellett mennie. Bátyjával ketten voltak testvérek. Marosi tanár úr megérzett valamit a jövőből, hiszen a „nehezen kezelhető diákot” két dolog érdekelte egész életében: a zene és a festészet. Az élet tanította: 1955-ben Budapestre, az Ybl Miklós Magasépítő Ipari Technikumba került. A sors úgy akarta, hogy az akkor kezdődő Budai Vár rekonstrukciójában inasként dolgozhatott. A három fős szobrász kőműves brigád (fehér kőművesek) tagja volt a gyulai Réder Marci bácsi, aki figyelt rá. A Nemzeti Galéria kialakításakor aranyozni is megtanult. Három nap az iskolában, a Thököly úton, három nap a Várban, vitorlázó repülések Budaörsön (mester: idősebb Rubik Ernő) és a festészet. Az Építők Képzőművész Klubjában kezdett komolyabban foglalkozni a képzőművészettel. Koffán Károly mellett Barcsay Jenő tanította. A mester az első „szárnypróbálgatások„ után megkérdezte tőle: mondja maga festő akar lenni? Az alkotás kezdeti öröme mellett már énekelni is tanította őt az atyai jóbarát Reményi Sándor építőművész felesége, Magdi néni. A szép idők 1957-ben véget értek. Februárban feljelentés alapján „a törvényes államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt” letartóztatták, a Zombori utcában háromszor majdnem agyonverték (egy iskolatárs vádolta meg azzal, hogy egy rakás fegyvert szerzett neki). A hatalom egy év kilenc hónapot várt arra, hogy 18 éves legyen. Gyulára hozták, négy év felfüggesztett szabadságvesztéssel, a közügyektől való 25 év eltiltással „megúszta”. Egész életében rajtamaradt az 56-os bélyeg. 1957-ben „ref-esként” találkozott Szabó Tiborral, aki ennek ellenére énekelni hívta zenekarába: gyere, meghallgatunk! Zöld volt a mező – énekelte az első nótát a Szabó Zenekarban, hogy aztán (kisebb megszakítással) még 30 évig énekeljen (460 dalt kívülről) a csapatban. Közben 1957-től 1962-ig a Művelődési Házban, 1970-ig a Békés Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál dolgozott, 29 évig kirakatrendező-grafikusként tevékenykedett.

A család (felesége és két felnőtt gyermeke van), a zene, az éneklés mellett Steigerwald István festészete is kiteljesedett. A régi „építős” mesterei mellett Kohán György és Koszta Rozália művészete volt döntő hatással alkotómunkájára, a Vásárhelyi Iskola őszinte híve, az Alföldi Iskolának nevezett művészi törekvések elfogadója. „Én” stílusú alkotónak tartja magát, akinek grafikái egyedi technikájú akrilzománc olaj képei, grafikái valóban egy saját stílusú világot tárnak elénk. A festő saját békéjét, gondolatait, emlékeit közvetíti felénk. Több mint 1000 képet festett és rajzolt, kiállításai voltak Budapesten (Hazafias Népfront, Vidám Színpad, Közgáz Klub), Debrecenben (Medgyessy Terem, Bartók Terem), Szentendrén (Tassy Galéria), Salgótarjánban, a Miss Universe, Miss World szépségversenyeken, Gyulán a Jókai Művelődési Házban (régen és évente), az Erkel Hotel különtermében, a Művelődési Központban. A mindennapokban is találkozhatunk alkotásaival a Gyulai Várfürdőben. A „föstő” (így szokta nevezni magát) képei számos hazai és külföldi gyűjteményben megtalálhatóak. Fellépett énekesként, kevert maltert, rendezett kirakatot, és néha ujjat húzott a hatalommal, a belső békét azonban megtalálta a művészetben.

– Nem az emberek véleménye érdekel, hanem az, hogy mit tudnak beépíteni a szívükbe és a lelkükbe azok, akik a képeket nézik. Ez csak egy fél marék apró kavics, de ha valaki egy kis követ magával tud vinni, akkor nem volt hiábavaló, hogy megfestettem ezeket a képeket – nyilatkozta Steigerwald István 2015-ben a Gyulai Hírlapnak. Harminc és öt év után újra itt van velünk.

Durkó Károly

(Elhangzott a művész Periférián – Fél marék apró színes kavics című kiállításának megnyitóján, 2020. január 30-án, a gyulai Kohán Képtárban)

Kisoroszi, 1878 – ?, 1971

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán és apjától, Ujváry Ignáctól tanult a 20. század elején. Elsősorban tájképeket festett naturalista stílusban. Kiállításokon 1924 óta szerepel, a Műcsarnokban.

Dombóvár, 1902 – Budapest, 1990

 A művészről: festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakán diplomázott 1927-ben. Mestere: Vaszary János, Benkhard Ágost, Edvi Illés Aladár. Párizsban folytatta művészeti tanulmányait (1927-1930), majd 1930-tól Algériában töltött három évet. 1938-1939-ben Rómában tanult ösztöndíjjal. Hazai tájak és emberek jelentek meg képein. Több hazai csoportos (Pécs, szeged, Műcsarnok) és egyéni (MOM Művelődési Ház, Fényes Adolf Terem) tárlaton mutatta munkáit. 1926-ban még főiskolás korában fődíjat nyert a Szinyei Társaság ifjúsági kiállításán, 1943-ban a Nemzeti Szalon tárlatán nyert díjat. A Magyar Nemzeti Galériában találhatók művei.

Monor, 1900 – Budapest, 1977

A művészről: festő, grafikus. A nagybányai szabadiskola növendéke volt 1923-tól 1927-ig. Mesterei: Réti István és Thorma János. 1928-ban a nagybányai Szépművészeti Iskolában folytatta tanult. A 30-as években hosszabb ideig Párizsban működött, majd visszatért Nagybányára. Magyarországon telepedett le véglegesen. 1969-ben a nagymarosi alkotótáborban dolgozott. 1924-től kiállító művész. A Nagybányai Festők Társaságának csoportos tárlatán mutatta be először alkotásait. Egyéni kiállítása volt Bukarestben 1938-ban és 1940-ben. Budapesten 1942-ben és 1949-ben mutatta be munkáit. Csoportos tárlaton vett részt 1958-ban a Műcsarnokban, 1962-ben a Magyar Nemzeti Galériában.

Szászfenes, 1908 – Baja, 1980

Festő, grafikus. A nagybányai Szépművészeti Iskolában tanult 1930-ban és 1931-ben. Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta művészeti tanulmányait 1930-1935 között. Mestere: Rudnay Gyula. 1938-1939-ben Olaszországban járt tanulmányúton. 1946-tól a bajai művésztelepen élt, a bajai képzőművészeti szabadiskolában tanított. Olaj- és pasztell tájképeket és portrékat festett. 1936-tól kiállító művész. Hazai tárlatok mellett, 1942-ben Berlinben mutatta be alkotásait. Díjak: a Szinyei Társaság díja (1937), Nemes Marcell-díj (1938). Hazai közgyűjteményben a Magyar Nemzeti Galériában található művei.

1959-

A művészről: tanulmányait Marosvásárhelyen (Tirgu Mures, Románia) kezdte, ahol már középiskolásként elsajátította a festészet, grafika és kerámiaművészet alapjait, szakmai fortélyait. A későbbiekben magán úton, választott mestereknél tökéletesítette tudását; a 70-es évek végén Bukarest-ben, Mircia Dumitrescúnál, a rendszerváltás után, 1990-92 ben pedig Bécsben, Arnulf Rainernél és Adolf Frohnernél tanult.
Intellektuális, kísérletező alkatú művész, aki tudatosan merít a 20. sz-i avantgárd hagyományokból. Korai műfaji kísérletei (installációk, performanszok stb.) dacára a táblaképfestészet elkötelezett híve. Bár pasztellképei, rendhagyó diptichonjai még az absztrakció jegyében fogantak, Fazakas sose mondott le a figuratív ábrázolásmódról. Művészetét emberközpontúság, az egyéni- és társadalmi problémák iránti fogékonyság, ugyanakkor egyfajta időtlenség, egyetemesség jellemzi. Ismereteit tudományos módszerességgel igyekszik elmélyíteni; az utóbbi tíz évben folytatott egyetemi tanulmányait pedig a gyakorlatban is alkalmazza: a szociálpedagógia mellett a művészetterápia új módszereivel kísérletezik. Az expresszív kifejezésmód és az art brut iránti csodálata újabb munkáiban is érvényre jut. Az erőteljes gesztusok és a finom faktúrák, valamint a szinte fekete-fehér, redukált színvilág alkalmazása drámaiságot kölcsönöz műveinek.
Fazakas Csaba több mint 35 éve kiállító művész. Képeivel több egyéni és csoportos kiállításon is találkozhatott a közönség – Bukaresttől Budapestig, Bécstől Tokióig. (Sárosdy Judit művészettörténész a művészről, http://hu.fazakascsaba.com)

Zákány, 1887 – Budapest, 1927

A művészről: festő, grafikus. Művészeti tanulmányait Budapesten kezdte, majd Münchenben, Düsseldorfban, Berlinben és Párizsban tanult. Mesterei: Balló Ede, Ferenczy Károly. Rendszeresen kiállította képeit a Műcsarnokban, több díjat is nyert. Tagja volt a Benczúr Társaságnak. Műveiből 1928-ban hagyatéki tárlatot rendeztek a Műcsarnokban. Több képe található a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.

Szeged, 1947 – ? ,2008

A művészről: 1947-ben Szegeden született. Iskoláit is ebben a városban végezte. 9 éves kora óta a rajzot „hivatásnak” érezte. A Tömörkény István Művészeti Iskolában a híres szobrász, Tápai Antal tanítványaként szobrász szakon végzett. Budapesten az Iparművészeti Főiskolán belsőépítészeti szakon tanult Vámossy György építésztörténész segítségével. Grafikát: Kass János és Kopasz Márta, festészetet: Wlasics Károly, kerámiát: Horváth Sándor, zomácművészetet: Stefániai Edit segítségével.

Az 1980-as években Kétegyházára került. Ott szervezte Kalcsó József festőművésszel az első alkotótábort. Utána ez már hagyománnyá vált, más-más helyszíneken: Bánkút, Hévíz, Gyula, Mártély, Zebegény, Gyenesdiás, Pusztaszer stb.

2000-ben került Pusztaszer, ez a szép, történelmi nevezetességű település a művész úr életének közelébe. Egy másik híres festőművész, aki sajnos már szintén nincs közöttünk, Németh Zoltán által.

20. század eleje

A művészről: festő, grafikus. Tanulmányait Münchenben, Hollósy Simonnál folytatta, és Nagybányán a szabadiskolában képezte magát 1905-1918-ig. A 20-as években Debrecenben dolgozott, ahol számos kiállítása volt. A Nemzeti Szalon egyik alapító tagja.

Budapest, 1889 – 1947

A művészről: festő, ötvös. A budapesti Iparművészeti Főiskolán tanult. Mesterei: Hibján Samu, Gróh István. A két háború közötti időszak népszerű életkép- és tájfestője lett. Többször volt kiállítása a Műcsarnokban.