(Gyula, 1896 – Gyula, 1945) Festő.
Az Alföld és a népi élet hiteles megörökítője volt. 1896-ban született Gyulán, szegény családban. Gyermekkorában sokat betegeskedett, gimnáziumi tanulmányai során már biztos volt, hogy alacsony termete nem véletlen. Mindössze 126 cm-re nőtt, amit óriási életakarattal és kellő humorérzékkel viselt el élete során. Már gimnáziumban kitűnt éles elméjével. Szerény fizetségért diáktársait is tanította, így finanszírozta tanulását. A gimnázium hetedik osztályát végezte, mikor Gyulán találkozott Major Henrikkel. Saját bevallása szerint tőle tudta meg, mi az a művészet.
Érettségi és a háború után 1918-tól a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Első mestere Rippl-Rónai József volt, aki kedvelte őt, korrigálta munkáit. A mester 1919 nyarán meghívta a Balaton mellé nyaralójába /kis/ Szilágyi Istvánt. A történelmi események megviselték szervezetét és idegrendszerét. 1921-ben már jól volt, folytatta képzőművészeti tanulmányait. Jó nevű tanárai voltak: Csók István, Fényes Adolf, Zádor István, Aba-Novák Vilmos. 1924-ben végzett a főiskolán, ekkor már kubista stílusban is festett. Színei Csók Istvánt, később Aba-Novák Vilmost idézik, de a téma örök: a vidék, a falu életének örömeit, küzdelmeit láthatjuk lendületes ecsetkezelésű festményein, finomabb akvarelljein. A következő években sokat nélkülözött. Bár termékeny festő volt és vásároltak is tőle az emberek, mégis nehezen élt. A fiatal Kohán Györgyöt is támogatta, bevezette a gyulai, békéscsabai és hódmezővásárhelyi művészeti életbe. Kohán művészbarátként sokat tanult tőle. Szilágyi István élt Gyulán, Szegeden, Tápén, Békésen, és többször visszatért Budapestre is. Feladatának tekintette a falusi iskolák meglátogatását, ahol a diákokat ingyen tanította a művészet értésére, és szeretetére. Szülővárosában Gyulán köztiszteletnek örvendett. Igazi kávéházi jelenség volt, humora, szókimondó jelleme miatt adtak a szavára. Időnként mégis vissza-visszatért Budapestre.
Szerelmi életének örömei és csalódásai – érzékenysége miatt – nagyban befolyásolták tetteit. A harmincas évek végén ismét jellegzetes alakja a budapesti Andrássy útnak, ez időben sok „kávéházi” rajzot, portrét készített. Festészete életének utolsó éveiben kezdett beérni. A naturista majd impresszionista időszak után kubista korszakából is nagyon „erős” képeket hagyott az utókorra Szilágyi. Festményeit rendszeresen kiállították a gyulai, szegedi és más vidéki tárlatokon, de budapesti kiállításokra, a Műcsarnoki tárlatokra is eljutnak a képei. A gyulai művésztelep munkájában 1930-ban és 1941-ben vett részt. 1930-ban megfestette a kétegyházi görög-keleti templom ikonjait. A háború és annak tragikus következményei nagyon megviselték. Teste kimerült, elméje megbomlott, élete végén 1944-1945-ben született absztrakt képeit el is tüzelte. Akkori majd későbbi barátai, megőrizték, összegyűjtötték alkotásait. Művészeti örökségéről sokéves kutatómunka után 2006-ban monográfiát adott ki a Gyulai Évszázadok Alapítvány. A KöröspArt Galéria – az alapítvánnyal együtt – ápolja a festő emlékét. Emlékkiállítását 1971-ben, 2006-ban a Dürer Teremben, 2016-ban a Kohán Képtárban rendezték meg Gyulán a művész tisztelői. Alkotásai magyarországi magángyűjteményekben, a gyulai Erkel Múzeumban találhatóak. Irodalom: Durkó Károly (szerk.): Szilágyi, Gyula, 2006.
