Barkász Lajos

(Hódmezővásárhely, 1884 – Budapest, 1960)

Festő. Festőművész, rajztanár. Az Országos Mintarajz Iskola és Rajztanár képzőben szerzett oklevelet, majd továbbképzősként a Képzőművészeti Főiskolán 1902-1907 között Révész Imre és Ferenczy Károly növendéke volt. A milánói világkiállítás magyar képzőművészeti csoportjában, mint főiskolás egy tájképpel szerepelt. 1914-ig több vidéki városban volt rajztanár. Máramarosszigeten és Pozsonyban is tanított. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, utána 1920-44-között a budapesti Árpád Gimnázium tanára volt. 1904-től vett részt kiállításokon, számos alkalommal állított ki a Nemzeti Szalonban. Itt 1925-ben, majd 1926-ban szülővárosában volt gyűjteményes kiállítása. Tagja volt az Országos Rajztanár Vizsgabizottságnak, továbbá az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság Zsűri Bizottságának. Részt vett a Hódmezővásárhelyi Művészek Társaságának alapításában. 1938-39-ben a Magyar Képzőművészeti Egyesület elnöki, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak pedig 1943-ban titkári tisztségét töltötte be. A gyulai művésztelep és festőiskola munkájában 1932 – 1934 között vett részt. A második világháborút követően az óbudai Árpád Gimnáziumban tanított tovább. 1905-ben megnyerte az Országos Magyar Iparművészeti Társulat Gerenday-plakátpályázatát, 1924-ben Halmos Izidor-díjban, 1930-ban Ráth-díjban részesült, 1940-ben megkapta a Magyar Képzőművészeti Egyesület aranyérmét. Az erdők üde zöldjét, a napfény simogatta lombokat lírai megközelítésben jelenítette meg. Érzékenyen reagált alkotásaiban az évszakok változására is, különösen „anyagszerűek” havas tájfestményei. Szülőföldjét idéző festményei az Endre Bélai hagyományokat követik, oldott hangulatú tájképei Ferenczy Károlyt idézik. Nem a táj drámaisága, hanem inkább rejtett szépségei jelentek meg e témakörben fogant művein. Két festményét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.