Aradi Edvi Illés Jenő

(Arad, 1886 – Budapest, 1962)

festő, grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Hegedűs László, Zemplényi Tivadar, Edvi Illés Aladár voltak. Az iskola elvégzése után Itáliában, és Németországban tett tanulmányutat. Már 1909-től szerepelt a Műcsarnok csoportos kiállításain. 1920-ban vette fel az Aradi előnevet. Művészetében a naturalista és az impresszionista hagyományokat ötvöző alföldi festészet hagyományai köszönnek vissza biztos ecsetkezeléssel. Csendéleteket is festett. A gyulai művésztelep jelentős alkotója volt, 1932-től 1939-ig minden évben, valamint 1941-ben több hónapot Gyulán töltött és festett, tanította a festőiskola növendékeit, művészeti előadásokat is tartott. Alkotásai ott vannak a Magyar Nemzeti Galéria, a pápai, a soproni múzeum gyűjteményében, valamint a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban, a gyulai KöröspArt Galéria gyűjteményében és Gyula Város gyűjteményében.