Félegyházi László

(Szatmárnémeti, 1907 – Debrecen, 1986)

gyermekkorát Szegeden töltötte, középiskolás évei alatt Nyilasy Sándor tanította festeni. 1924-ben felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Glatz Oszkár osztályába iratkozott be. Tanulmányai végeztével a debreceni Református Kollégium rajztanáraként helyezkedett el. Tagja volt az UMEnak, képei rendszeresen megjelentek a Műcsarnok, a Tamás Galéria és az Ernst Múzeum tárlatain. 1934-ben tanulmányúton járt Párizsban. 1937-től 1942-ig nyaranta Felsőbányán dolgozott. A háborút követő években restaurálással és másolatok készítésével foglalkozott. Irodalom: Félegyházi László (1907-1986) gyűjteményes kiállítása, kiállítási kat., Debrecen, Déri Múzeum, 1998.