(Nagyrőce, 1873 – Budapest, 1932)
Festő. A fővárosi Mintarajziskolában szerzett rajztanári oklevelet, ahol Székely Bertalan volt az egyik mestere. Az 1900-as évek elejétől főleg naturlista tájképeket állított ki a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain. A Fővárosi Képtár gyűjteményében több budapesti városrészletet ábrázoló képe található.
(Csongrád,1884 – ?)
Festőművész. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Mestere Ferenczy Károly volt. Később Nagybányán folytatta tanulmányait. A Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain szerepelt 1913-tól. Részt vett 1928-ban a gyulai művésztelep munkájában. Egy festménye a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.
Forrás: Durkó Károly – Szilágyi András: Gyulai művésztelepesek 1928-1941 (2018)
(Budapest, 1903 – 1981)
Festő. A Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt, közben egy évig Münchenben tanult. 1934-től 1937-ig Sanghajban és Tokióban élt. A Távol-Keleten cukorkakészítő kisiparosként tartotta fenn magát, miközben kemény sportokat űzött, többek között professzionista ökölvívó volt. Kalandos élete nem gátolta meg a festésben: 1932-ben az Ernst Múzeumban volt az első nagyobb szabású kiállítása, 1958-ban és 1983-ban a Műcsarnokban mutatta be munkáit.
Noha főiskolát végzett, festői látásmódjában olyan üde, gyermeki vonást őrzött meg, mely a naiv festőkhöz sodorta közel. Képein nem mindennapi élményeit, álmait, fantasztikus ábrándképeit és gyermekkori emlékeit örökítette meg hol humorral, hol keserűséggel, de mindig szívbemarkoló költői sejtelmességgel. A művek tartalma ezért mindig többrétegű: elbűvölő és kegyetlen, nosztalgikus és szorongásos, reális és irracionális. Életbölcsesség és ösztönösség találkozik össze bennük úgy, hogy az emberi megrendülések bele vannak olvasztva a gyermeki kedély széles áramába.
(Szeged, 1933 – )
Festő. Tanulmányait a budapesti Iparművészeti Főiskolán végezte 1958-ban. Mesterei: Rákosi Zoltán, Z. Gács György, Molnár Béla, Dudás Jenő. Tizenöt évig textiltervezőként dolgozott. Faliszőnyegeket, faliképeket, kötött anyag és női ruhanemű terveket készített. 1970-es évek óta festőként tevékenykedik. Számos egyéni tárlaton mutatkozott be. Csoportos kiállításon a Műcsarnokban 1959-ben, a Csók István Galériában 1961-ben, Miskolcon 1967-ben, az Ernst Múzeumban 1968-ban szerepelt. 1976-tól több kiállítása volt Japánban.
(Maconka, 1928 – Budapest, 2000)
Festő. A budapesti Iparművészeti Iskolában tanult 1946-ig, majd a Képzőművészeti Főiskolán 1954-ben szerzett diplomát. Mesterei Domanovszky Endre és Bernáth Aurél voltak. 1956-tól állandó szereplője volt a hazai csoportos tárlatoknak. 1963-ban szülőfalujában nyílt egyéni kiállítása, melyet több mint félszáz önálló bemutatkozás követett. Tagja volt több művésztársaságnak, alapító tagja volt a Művészeti Tárlónak. Al-secco falképeket tervezett és festett több templomban. 2001-ben Budapesten galériát neveztek el róla. Honlap: maconkai.hu
(Biharkeresztes)
Festő. Általános iskolás kora óta foglalkoztatta a gondolat, hogy ecsetet vesz a kezébe. Így volt ez egészen a hatvanas évek végéig, akkor a Vám- és Pénzügyőrség Központi Klubja rendezett egy művészeti szemlét, ahova ő is beküldte öt munkáját.. Ettől kezdve mindig részt vett ezeken a megmérettetéseken. Rendszeresen díjazták, ez még jobban motiválta. Kezdetben ceruzával dolgozott, aztán rátért a egy rövid ideig a temperára, végül az olaj mellett kötött ki. Dolgozott lemezre és vászonra is, ecsettel, késsel, ronggyal, papírral, de még kézzel is vitt fel anyagot, mikor mit kívánt meg az adott kép. Közben továbbképezte magát. Berettyóújfaluban Kárpáti Gusztáv festőművész körét, Debrecenben padig László Ákos csoportját látogatta az Építők Házában. A Hortobágyi Művésztelep tagja lett. Ennek köszönhette, hogy részt vehetett egy kéthetes tanulmányúton Franciaországban és Olaszországban.
Számára nagyon tág a világ. Szerette festeni a vizet, a fákat, a hegyet és a síkságot is, a természeti és az épített környezetet. Szerette megfesteni a pusztulásra ítélt házakat, hogy átadja őket az örökkévalóságnak. Ma már nem csak a vonzó tájakat, régi házakat festi, de szívesen kísérletezik is. Biharkeresztes tíz esztendeig adott otthon egy alkotóközösségnek, a „festőtábornak”, ahol sokan megfordultak. Határon innenről és túlról is érkeztek kiváló művészek, és ő nagyon várta ezeket az alkalmakat.
Első önálló kiállítása a komádi kendergyárban volt László Ákos segítségével, de Debrecenben is mindenütt kiállított, ahol csak lehetett. Csoportos kiállításon szerepelt Erdélyben, Franciaországban, Hollandiában. Magyarországon számos csoportos és egyéni tárlata volt.
Hálás a családjának, hogy egész életében segítették, hogy kiteljesedhessen. Felesége gyermekgondozó volt a bölcsődében. Született egy kislányuk, ő most Debrecenben él. A főutcán volt egy házuk, de kialakított egy kis műtermet a régi házuk udvarán, ahol alkothat kedvére. Az élete a festés, a kert és a munka…
Nem csak a család, a szakma és a város is elismerte munkásságát. Biharkeresztes Város Önkormányzata képviselő-testülete 2009-ben Nagy István részére a Biharkeresztes város fejlesztése érdekében több évtizeden keresztül végzett kiemelkedő közéleti, művészeti munkásságáért „Pro Urbe Biharkeresztes” díjat adományozott. 2017-ben 27 db festményt ajándékozott a városnak, ahol él. Biharkeresztes méltóképpen fogadta az adományt, mert a művelődési házban létrehoztak egy Nagy István termet, ahol az állandó tárlat minden munkanapon megtekinthető. (napkeletnepe.hu)
(Jászladány, 1919 – Budapest, 2002)
Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1949-ben. Mesterei: Szőnyi István, Barcsay Jenő. 1952-ig Barcsay tanársegédjeként működött. 1978-ban az Italia 2000 kiállítás ezüstérmese volt, 1998-ban a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki. Első kiállítását absztrakt-nonfiguratív műveiből 1948-ban rendezte, Budapesten. Az ötvenes években a Kassák körül csoportosuló progresszív művészek köréhez csatlakozott. Ezzel párhuzamosan a Négyesfogat tagjaként (Nuridsány, Jánossy, Sugár) posztimpresszionista képekkel jelentkezett a hivatalos tárlatokon. Rendszeresen szerepelt kiállításokon, de műveinek fontosabbik része az 1990-es évek közepéig a hazai nyilvánosság előtt ismeretlen maradt. 1969-ben Rómában rendezett egyéni tárlatot nonfiguratív műveiből, 1996-ban a Körmendi Galéria mutatta be rejtőzködő műveit. Monográfia: Mezei Ottó: Orosz Gellért, Bp., 1999.
(Kolozsvár, 1911 – 2000)
Festő. A kolozsvári Szépművészeti Iskolában tanult 1930-ban, majd 1931-től a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei: Réti István, Szőnyi István. Ezzel párhuzamosan a nagybányai Szépművészeti Iskolában, Thorma János és Krizsán János vezetésével folytatott művészeti tanulmányokat. 1948-1950 között Erdélyben dolgozott ösztöndíjjal. Budapesten, a Százados úti művésztelepen élt. Életműve gazdag. Sokat festett, emellett sokszorosító grafikát és mozaikokat is készített. 1943-ban Kolozsvárott állított ki. 1946-tól Magyarországon egyéni tárlatokon mutatta be munkáit: a Kulturális Kapcsolatok Intézetében (Bp., 1959), a Képcsarnok Galériában és a Vigadó Galériában 1998-ban. Csoportos kiállításon vett részt a többi közt a Műcsarnokban (1957, 1988) és a Budapest Galériában (1996). Külföldön több európai országban, az USA-ban, Kanadában, valamint Indiában szerepelt tárlaton. Díjak: a főváros festészeti díja (1942), a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díja (1972). Hazai közgyűjteményben a Magyar Nemzeti Galériában található több műve.
(Tárnok, 1912 – Badacsonyörs, 1991)
Festő, grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa volt. 1970-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1934-ben állított ki először a Szinyei Társaságban. 1938-ban és 1960-ban aranyérmet kapott Párizsban. A háború után számos hazai és külföldi kiállításon mutatta be enteriőr- és tájképeit. 1945-ben drámai erejű színes rajzsorozatot készített a munkatáborok életéről.
(Debrecen, 1870 – Budapest, 1950)
Festő. A budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalannál
kezdte művészeti képzését, majd Párizsban és Brüsszelben folytatta. Az I. világháború kitöréséig öt évig Belgiumban működött és állított ki. 1919-ben és 1921-ben Budapesten, a Nemzeti Szalonban, 1924-ben a Műcsarnokban rendezett gyűjteményes tárlatot. 1940-ben Szüle Péterrel Debrecenben állított ki. Két műve a Magyar Nemzeti Galériában található.
