durkokaroly

(Budapest, 1927 – 1984)

(Hódmezővásárhely, 1965)

Festő. Zeneszerzést tanult a szegedi Konzervatóriumban. Az alföldi festők hatására kezdett festeni. Az utóbbi időben főként portéfestéssel foglalkozik. Portréiban többnyire az érzéki, tiszta szépséget jeleníti meg.Festményeiből árad az időtlenség, a légiesség. Ecsetkezelése könnyed és virtuóz. Önálló kiállításai: 1991 Szeged – Műemlékfelügyelőség , 1994 Szombathely – Művelődési Ház, 1992 Zsámbék – Tanítóképző Főiskola, 1993 Budapest – Svéd Nagykövetség , 1994 Svédország – Uppsala, 1995 Németország – Hamburg, 1997 Ausztria – Bécs

(Budapest, 1916 – 1995)

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István tanítványa, majd tanársegédje volt. 1946-48 között a Római Magyar Akadémia ösztöndíjában részesült, ebben az időben Bécsben és Rómában tartózkodott. Az 1960-as években Olaszországban és Franciaországban járt tanulmányúton. Főiskolás kora óta szerepeltek alkotásai kiállításokon (Műcsarnok, Győr, Róma: 1947, 1948, 1949). Alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi képtár őrzi.

(Arad, 1912 – Budapest, 1981)

Festő. 1937-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, mestere Glatz Oszkár volt. Tanulmányutat tett Franciaországban és Olaszországban. Egy ideig tanított az Iparművészeti Gimnáziumban, illetve a Főiskolán. Több csoportos és egyéni kiállítása volt. Tájképeket, csendéleteket és figurális képeket készített, de falképeket is festett. Munkái a Nemzeti Galériában
és Szolnokon találhatóak.

(Budapest, 1950 – Monor, 2019)

A művészről: festő Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, mestere Sarkantyu Simon volt. Alapító tagja a gyulai művésztelepnek. Több művésztelep aktív tagjaként születtek meg a „kécskei”, „vásárhelyi”, nagykőrösi, makói, erdélyi felsőbányai, magyarláposi, firtosi képei. Tagja volt a Magyar Vízfestők Társaságának, az Olajág Keresztény Művészeti Társaságnak, a Molnár-C. Pál Baráti Körnek, 2006-tól a Sensaria festőcsoport tiszteletbeli képviselője volt, 2014-től pedig részese lett a Szolnoki Képzőművészeti Társaság és a T-Art Alapítvány közösségének.Művei magyar és erdélyi múzeumokban találhatóak. Számos díjat, elismerést kapott, 2018-ban megkapta a Munkácsy-díjat.

(Kemecse, 1960)

Festőművész. Első mesterei Fekete Borbála, Kapcsa János és Bíró Lajos voltak. 1985-ben végzett a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán majd négyéves tanítás után váltott, azóta „szabadúszó” festőművészként dolgozik. 1977-ben grafikai díjat nyert a hajdúnánási művésztelepen. 1987-ben a mártélyi művésztábor különdíját kapta meg. Figurális olajképek éppúgy kikerülnek műterméből, mint tájképek, csendéletek és enteriőrök.

(Munkács, 1910 – Budapest, 1988)

A művészről: festő, grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1935-ben. Mesterei: Karlovszky Bertalan, Glatz Oszkár, Varga Nándor Lajos. 1935-ben Korb Erzsébet-ösztöndíjat kapott. 1936-tól Dunaföldváron, majd 1939-től Ungváron működött rajztanárként. Budapesten telepedett le véglegesen. Egyéni kiállítása volt 1968-ban az UVATERV-nél, 1969-ben a Műcsarnokban és Győrben, 1986-ban Sopronban. Művei az Egyesült Államokba is eljutottak. Több munkája található a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.

(Budapest, 1890 – Háros-sziget, 1944)

A művészről: az Iparművészeti Iskolában Simay Imre és Helbing Ferenc, a Képzőművészeti Főiskolán Réti István tanította, később Kernstok Károly szabadiskoláját látogatta. Az első világháború után Olasz- és Németországban járt tanulmányúton. 1919- ben megnyitotta festő- és iparművészeti iskoláját. Számos plakátot tervezett, reklámrajzokat és könyvillusztrációkat készített, kisplasztikával is foglalkozott.

Életéről: eredeti neve Engel Lajos, később használt neve csabai Ékes Lajos, majd Csabai Ékes Lajos. Zsidó családban született, Engel Dávid és Kohn Adél fiaként, apjának címfestőműhelye volt. Tanulmányait a budapesti iparművészeti iskolában kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán Réti Istvánnál tanult. Grafikusnak indult, meseillusztrációkat, címlap- és plakátterveket készített.

Az első világháborúban tűzharcos volt. 1915-ben az olasz és az orosz hadszíntéren frontszolgálatot teljesített, megsebesült, tartalékos hadnagyként kitüntetéssel szerelt le. Kernstok Károly szabadiskolájában is képezte magát, 1919-ben pedig maga is képző- és iparművészeti iskolát nyitott. Hosszabb tanulmányutat tett Olaszországban (1922) és Németországban (1924).

A világháború után festészettel kezdett foglalkozni, a Műcsarnok 1920–1921. évi kiállításán mutatkozott be először. Hamarosan visszatért a grafikához. Bemutatta munkáit a svájci magyar grafikai kiállításon (1924), a lipcsei (1927), a kölni (1928) és a párizsi (1931) könyvkiállításon, a barcelonai világkiállításon (1929). Grafikái számos külföldi folyóiratban, még japán lapokban is megjelentek. 1927-ben a Nemzeti Szalonban állította ki grafikáit, a Magyar Grafika című lap különszámot szentelt munkáinak.

1922. július 17-én Budapesten házasságot kötött a nála hét évvel fiatalabb Tolnai Edittel, Tolnai Béla és Krausz Aranka lányával,[majd 1929-ben elváltak. 1932. november 9-én Budapesten feleségül vette Kászony Aliz Gabriella Erzsébet Máriát, Kászony Imre és Kulka Matild lányát.

Tagja volt a Paál László Társaságnak és a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának.

A második világháború idején több alkalommal behívták munkaszolgálatra. 1944 nyarán a Háros-szigeti vasútállomáson látták utoljára.

Emlékkiállítása 1947-ben volt a Művész Galériában.

(Wikipédia)

(Ausztria, 1865-1922)

Bécsben született egy cipészmester fiaként. Karl May regényeit olvasva már gyermekkorában nagy rajongója lett az amerikai vadnyugatnak. Művészeti tanulmányait a Bécsi Művészeti Akadémián folytatta, majd Párizsba utazott tanulmányútra. Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy járt-e valaha Amerikában, mindenesetre művészetének fő témakörét az amerikai vadnyugat szereplői adták.

Elképesztő aprólékossággal készítette az őslakos indiánokat, lovasokat, cowboy-okat ábrázoló szobrait és plasztikáit. Mesterévé vált a bécsi polycrome, azaz több színnel patinázott bronz technikájának, így téve alkotásait még részletgazdagabbakká. Híresen lelkes, precíz művész volt, aki otthonában dolgozott és az öntödében személyesen irányította minden egyes agyag modelljének öntését. Nemcsak művészként, hanem üzletemberként is elképesztő teljesítményt nyújtott azzal, hogy 1895 és 1912 műveinek jó részét Amerikában értékesítette, így szerezve egészen különleges népszerűséget. Bécsben 1922-ben halt meg, számtalan máig közkedvelt és nem utolsó sorban rendkívül értékes műalkotást hátrahagyva.

(Budapest, 1916 – 2014)

festő, grafikus. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte 1939-ben. Mestere Benkhard Ágost volt. A Kárpátalján és a miskolci művésztelepen dolgozott. Tanulmányúton Németországban és Franciaországban járt. 1948 óta kiállító művész. Rendszeresen szerepelt kiállításokon itthon és külföldön egyaránt.