durkokaroly

(Jászberény, 1924 – Budapest, 1988)

Festő, grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. Mesterei: Bernáth Aurél, Bencze László, Pór Bertalan. 1947-ben létrehozta a Népi Kollégiumot Cseh Miklóssal és Nagy Lászlóval. Alakrajzot tanított a budapesti Iparművészeti Főiskolán hosszú ideig. Többféle technikával dolgozott. Grafikák, olajképek, akvarellek, szitanyomatok, bőrdomborítású faliképek és tárgyak alkotója. 1950-től kiállító művész. A Műcsarnokban önálló tárlata volt 1977-ben. Többször vett részt a Műcsarnok és az Ernst Múzeum csoportos kiállításain. Díjak: Munkaérdemrend Arany Fokozat, FKMS ex libris pályázat 1. díja (1958).

Budapest, (1911 – 1970)

Festő. A budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult 1935-1940 között. Mestere: Szőnyi István. Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Svájcban járt tanulmányúton. Kis ideig a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanított szabadkézi rajzot, majd Pécsett tanított két évig. A budapesti Operaház díszlet műtermének munkatársa 1947-1964 között. Temperával és olajjal festett. Zománcképeket, rézkarcokat, valamint portrészobrokat is alkotott. 1937-től kiállító művész. Részt vett a Műcsarnok 1952-es Tavaszi Tárlatán. Hazai közgyűjteményben egyebek mellett a Magyar Nemzeti Galériában találhatók művei.

(1907 – 1978)

Festő. Rákosligeten élő festőművészként még megörökíthette a Rákos-patak természetes és romantikus állapotát, mielőtt még bekövetkezett volna körbebetonozása. Nevét Kalteneckerről magyarosította Kutasra, hogy elkerülje a nácik zaklatását és ma egy unokája eredeti nevén zenészként képviseli a családi alkotóművész hagyományt. A tájfestészeten kívül portré és csendélet festésével foglalkozott. Magyarországi tájakon kívül Svédország természeti szépségeit is megfestette. Képei Rákosmente intézményeiben és magángyűjteményekben találhatók, seccoja pedig a rákosligeti római katolikus templomban. (Forrás: www.rakosmente.hu)

(Budapest, 1904 – 1986)

A Képzőművészeti Főiskolán 1922-1929 között Rudnay Gyula és Vaszary János tanítványa volt. 1926-ban Párizsban járt. 1928-ban Berlinben megismerkedett Herwarth Waldennel, aki a következő évben, Moholy-Nagy László társaságában kiállí- 788 totta műveit a Sturm Galériában. Budapesten rendszeresen részt vett a KUT és az UME kiállításain. 1930-1931 között a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa volt. 1943-ban Erdélyben dolgozott. 1946-1949 között az Iparművészeti Főiskola tanára, majd 1958-1963 között igazgatója volt. Közben a Képzőművészeti Főiskolán is oktatott. Számos monumentális megbízásnak tett eleget. A festészet és a gra.ka mellett foglalkozott szobrászattal is.

(Kaposvár, 1896 – Budapest, 1981)

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1918-ban rajztanári diplomát szerzett. Mestere Tardos Krenner Viktor volt. A Verbőczy Gimnáziumban tanított, s munkáit is itt mutatta be. 1931-től szerepelt a Műcsarnok csoportos tárlatain. Főként tájképeket és akvarelleket festett, de hetilap-illusztrátorként is működött, és könyvcímlapokat is tervezett (az Athenaeum és a Szent István Társulat kiadványai számára). Plakát- és levelezőlap-tervezőként is tevékenykedett.

(Szombathely, 1908 – Budapest, 1979)

Festő, szobrász. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1937-ben. Mesterei: Edvi Illés Aladár, Réti István, Vaszary János. Végzősként Balló-díjat, majd állami ösztöndíjat, 1943-ban balatoni és székelyföldi ösztöndíjat, 1947-ben római ösztöndíjat kapott. Tanársegédként működött a főiskolán, majd középiskolában tanított. Hosszabb tanulmányutat tett Franciaországban, Olaszországban. Tagja volt a KÉVE művésztársaságnak. 1933-ban rendezte első egyéni kiállítását az Ernst Múzeumban. 1959-ben ugyanitt gyűjteményes kiállítása volt. 1945-től rendszeresen szerepelt az országos csoportos tárlatokon. Több murális munkát készített, a balatonfüredi strandon 1961 óta áll Kecske című szobra. Könyvet írt Rembrandtról. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Kortárs Galéria gyűjteményében.

(Budapest, 1887 – Tihany, 1957)

Festőművész. A jogi egyetem elvégzése után az Iparrajziskolán kezdett képzőművészeti stúdiumokba. 1917-től hadifestőként működött, utána Olasz- és Franciaországban élt. 1925-ben tért vissza Budapestre, a harmincas évek közepétől Szőnyi környezetében dolgozott Zebegényben. A Szinyei Társaság tagja volt, a Gresham-kört is látogatta. A második világháborút követően Tihanyban telepedett le.

(Battonya, 1894 – Budapest, 1981)

Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakán kezdte 1915-ben, később Genfbe utazott, ahol autodidakta módon fejlesztette magát. 1921-1922 közt Párizsban élt. 1924-től rendszeresen vett részt KUT-kiállításokon. 1930-ban áttért az irodalmi művek illusztrálására, ezzel párhuzamosan a fametszés technikájára. Bár a harmincas években az illusztrálás mellett plakáttervezéssel is foglalkozott, festői tevékenysége került előtérbe. Még 1928-ban lett a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa, majd a Római Iskola egyéni hangú alkotójává vált. 1933-1970 között több jelentős egyházi megbízást kapott. Technikai tapasztalatait szakkönyvekben összegezte, önéletrajzi írásai 1994-ben jelentek meg. Egykori lakása ma emlékmúzeum.

Festőművész. A szegedi Tanárképzőn, majd a Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. Mesterei: Fischer Ernő, Bráda Tibor, Patay László. Művészeti tevékenysége mellett a Tessedik Sámuel tanítóképző Főiskolán tanított nyugállományba vonulásáig. Tagja a MAOE-nek és a Rajztanárok Országos Egyesületének. Elsősorban olaj, pasztell és akvarell technikával dolgozik, kedvelt témái a természet, a csendélet, a portré és az akt. Alkotásaival több nemzetközi és hazai kiállításon szerepelt.

(Budapest, 1890 – 1976)

Festő, Munkácsy-díjas (1965), érdemes művész (1969). 1908–11-ben Balló Ede és Zemplényi Tivadar növendéke volt a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1912-ben Münchenbe ment, ahol előbb Walter Thornál dolgozott, majd az ak.-án a Sezession egyik alapítójának, Angelo Janknak tanítványa lett. Mint Jank növendéke többször kiállított a müncheni Sezessionban. Első bp.-i gyűjteményes kiállítását 1913-ban rendezték meg a Nemzeti Szalonban. Fiatal festőként arcképeivel tűnt ki, kritikusai elsősorban karakterérzékét méltatták. Önarcképéért 1916-ban díjat nyert. Az I. világháború után Párizsba költözött, ahol a Societé des Artistes Français és a Salon d’Automne nagy kiállításain vett részt. 1926-ban a Bernheim Jeune Galériában volt gyűjteményes kiállítása, itt felesége, Mimi portréjára Mention Honorable-ot kapott, majd egy bordeaux-i kiállításon Diplôme d’Honneur-t. Hazatérte után a fővárosban és nyaranta – közel egy évtizedig – Mártélyon dolgozott. Eközben számos kiállításon szerepeltek művei itthon és külföldön (1930: Genf, 1935: skandináv államok, Brüsszel). Önálló kiállítása volt az Ernst Múz.-ban (1923, 1927, 1964), a Fränkel Szalonban (1933), a Tamás Galériában (1935, 1944), a Műcsarnokban (1950, 1973), a Csók Galériában (1958, 1968) és Hódmezővásárhelyen (1960). Részleges életmű-kiállítása volt 1976-ban a debreceni Déri Múzeumban, állandó kiállítás nyílt műveiből a zalaegerszegi Göcsej Múzeumban. A húszas évek végén kezdődött franciás, kubisztikus fehér korszaka. A harmincas években Párizs, majd Hódmezővásárhely, Mártély motiválta festészetét, mígnem kialakult expresszív stílusa. – Irod. M. Heil Olga: F. F. (Budapest, 1971. 10. sz.); Az Életműkiállítás katalógusában Sz. Kürti Katalin cikke (Debrecen, 1976).

(Forrás: www.arcanum.com)