durkokaroly

(Budapest, 1924 – 2004)

Festő. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Mesterei: Rudnay Gyula és Bernáth Aurél. 1948-ban a Szinyei Társaság díjazottja, 1955-ben VIT-díjas. 1956-1959 között Derkovits-ösztöndíjas volt, 1957-58-ban Franciaországban képezte magát. 1974-ben Munkácsy-díjat kapott. Sokat tartózkodott Olaszországban, ahol ismert festővé vált. Az Accademia d Italia tagjává választották, 1980-ban elnyerte a rangos társaság aranyérmét. 2003-ban megkapta az Itáliai Kultúráért Díjat. 1948-tól állandó résztvevője volt a hazai országos tárlatoknak. Első egyéni kiállítását 1959-ben rendezte Budapesten. 1972-ben Bolognában és Nápolyban, 1974-ben Firenzében és Pármában volt egyéni tárlata, melyeket még sok itáliai kiállítás követett. 1983-ban az Ernst Múzeumban, 1987-ben Brüsszelben, 1992-ben Bécsben, 1997-ben Münchenben mutatta be műveit. Több kiállítása volt Svájcban, Németországban és az Egyesült Államokban. Nagyméretű murális alkotásai találhatók több középületben. Munkái megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi, a miskolci és a szolnoki múzeum gyűjteményében.

(Gyönk, 1946)

Festő, grafikus, belsőépítész. 1965-ben végzett a Pollack Mihály Építőipari Technikumon. Ezután 1973-ban a budapesti Iparművészeti Főiskolán, az Építési Tanszéken szerzett diplomát. Mesterei: Jánossy György, Csík István, Pogány Frigyes, Jakuba János. 1973-tól a Művészeti Alap főelőadója és csoportvezetője. 1984 óta szabadfoglalkozású művész. 1974-92 között kisbútorokat tervezett, emellett egyre többet foglalkozott grafikával. Pasztelljeivel az ország számos városában szerepelt egyéni és csoportos kiállításokon, akvarelljével részt vett az 1998-as egri Akvarell Biennálén.

(Pécs, 1925 – Budapest, 2010)

festő. Rajztanári diplomát szerzett 1949-ben. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzete 1951-ben. Mesterei Berény Róbert, Ferenczy Béni, Szőnyi István és Kmetty János voltak. 1955 óta kiállító művész. Egyéni tárlaton mutatkozott be a Fényes Adolf Teremben 1955-ben, 1966-ban, 1972-ben, 1978-ban. Csoportos tárlaton szerepelt a Műcsarnokban 1960-ban, Hódmezővásárhelyen 1984-ben. Több elismerésben részesült. Művei budapesti és vidéki múzeumokban láthatók.

(Pusztalsócikola, 1864 – Budapest, 1942)

Ligeti Antal útmutatásával kezdett festeni. Alig 22 évesen már rendszeresen szerepelt a Műcsarnok kiállításain. Naturalista szemléletű, főként erdőrészleteket ábrázoló festményeivel 1886-tól szerepelt rendszeresen a Műcsarnok kiállításain. 1900-ban a párizsi világkiállításon ezüstérmet, Londonban „Erdőrészlet” című munkájáért aranyérmet kapott. Ezt a képet a Velencei Modern Képtár szerezte meg. 1906-ban a Könyves Kálmán Szalonban, 1911-ben és 1921-ben a Nemzeti Szalonban, 1921-ben a Műcsarnokban nyílt gyűjteményes tárlata. 1893-tól képzőművészeti kritikusa volt a Pesti Hírlapnak. 1929-től 1931-ig a gyulai művésztelep vezetője volt. Több képe a Szépművészeti Múzeum birtokában került.

(Szokolya, 1891 – 1987)

Festő. Rajztehetségére hamar felfigyeltek, így került 1905-ben, 14 évesen Budapestre, az Iparos Rajziskolába, majd az Iparművészeti Főiskolára. További tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol rajztanári diplomát kapott. Mestere Zemplényi Tivadar volt. 1912-ben a kecskeméti művésztelepen dolgozott, 1913-tól voltak tárlatai. 1920. június 8-án Budapesten megnősült. 1923-29-ig Dél-Amerikában dolgozott. Amerre csak járt, mindenütt kiállították képeit, ünnepelték. Hazatérése után, 1944-ig a budapesti tárlatokon nyolc kitüntetést nyert. A gyulai művésztelepen 1934-től 1939-ig minden évben, valamint 1941-ben is dolgozott. 1961-ben a Képzőművészeti Alap tagja lett.

Elsősorban naturalista állatképeket festett. Minden alkotása a magyar múlt, a magyar élet egy-egy kiragadott és megörökített darabja. A falusi tájat, a magyar pusztát jelenítette meg, de előtérbe kerülő fő alakjai mindig a lovak. Mozgásérzetet keltő kompozícióin – a ménes vad fújtatásában, erőtől duzzadó, feszülő izmaikban is – a könnyed lágyságot kereste.

Festett arcképeket és történelmi témákat is, például Koppány leveretése (1938), Rákóczi búcsúja (1941). Várakozó kocsi című képét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. 1982 őszén Kuruclesen című nagyméretű olajfestményét szülőfalujának, Szokolyának ajándékozta. Rendszeresen kiállított a Nemzeti Szalonban, a Műcsarnokban. Művei a Magyar Nemzeti Galériában láthatók.

(Mezőkövesd, 1901 – 1985)

Festő. Az Iparművészeti Iskolában végzett 1927-ben, mesterei Stein János, Simai Imre és Szentiványi Gyula voltak. Freskói, oltárképei közel 300 hazai templomban megtalálhatóak, a többi közt a budapesti Rózsa téri görög katolikus templomban, illetve több egri és Eger környéki templomban. Munkáira derűs, egyéni színvilág jellemző, vallási témáit gyakran ötvözte a matyók életéből vett motívumokkal. 1992 óta van állandó kiállítása Mezőkövesden.

(Tiszadob, 1890 – Debrecen, 1944)

Festő, grafikus. A fővárosi Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. Mestere: Réti István. Később Debrecenben telepedett le. Alapító tagja, majd vezetője volt a debreceni Grafikai Műhelynek, később, 1924-ben a debreceni művészháznak. Az Ipartanonc iskola tanára. 1920-tól kiállító művész fővárosi és debreceni tárlatokon. Kitűnik mesterségbeli tudásával a sokszorosított grafika területén.

(Budapest, 1891 – Kispest, 1952

Festő, grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. Mesterei: Ferenczy Károly, Zemplényi Tivadar. Tájképeket és csendéleteket festett realista stílusban. 1916-tól a Műcsarnokban és Nemzeti Szalonban állított ki. Több külföldi tárlaton is bemutatta munkáit.

(Szeged, 1881 – 1942)

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Balló Ede volt a mestere. Eleinte Szegeden, majd Kiskunhalason tevékenykedett. Aktokat, arc-, táj- és csendéletképeket festett naturalista modorban. 1906-tól állított ki a budapesti Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. 1912-ben Párizsban volt kiállítása. 1926-ban gyűjteményes tárlatot rendezett Szegeden. 1956-ban Szegeden emléktárlatot rendeztek alkotásaiból. Egy munkáját a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi.

(Nagybánya, 1928)

A festőiskola művészei közül a „legmodernebb”-nek számító Ziffer Sándor lett első tanítómestere. Az ő útmutatásai szerint kezdett dolgozni, s mindenekelőtt emberi magatartása, s erős színezésű „dekoratív impresszionizmusa” hatott rá.
Művészetére mégsem Ziffer gyakorolta a legnagyobb hatást, hanem Nagybánya másik festőegyénisége, Nagy Oszkár, aki a negyvenes években lett irányítója. Festői ereje és lényegteremtő művészete elemi erővel hatott rá. Bár találkozásuk idején Nagy Oszkár művészete már túl volt a ’30-as évek első felére tehető legjobb alkotói periódusán, fiatal tanítványaként sokat köszönhetett erőteljes, ésszerű korrektúráinak. Deák János elsősorban tájképfestőnek vallja magát. Mégsem a konvencionális természetszemlélet jegyében ábrázol, hanem az urbánus tájra, ennek állapotszerűségére, belső mozdulatlanságának megragadására öszpontosít. Képeinek kedvelt színhelye szülővárosa, Nagybánya, az egykori ódon kis bányaváros, valamint a közelében fekvő Felsőbánya, Fernezely és Kapnikbánya. (…) Forrás: RévArt.hu