durkokaroly

(Vaskút, 1921 – Fonyód, 2009)

Festő, rajztanár. 1943-ban Baján szerzett tanítói oklevelet, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1950-ben végzett Kmetty János tanítványaként. Csoportos megjelenéseken kívül egyéni tárlata volt a Fényes Adolf Teremben, Rómában, Ausztriában és Hollandiában. Impresszionista hangulatú műveinek témája legtöbbször a Balaton és környéke. A festészet mellett több mint harminc évig tanított. Művei megtalálhatóak a Rippl Rónai Múzeumban Kaposváron, egy képét a Nemzeti Múzeum őrzi.

(Orosháza, 1910 – Budapest, 2002)

Festő, rézkarcoló. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1934-ben. Mestere: Rudnay Gyula. 1938-ban elnyerte a Szinyei Társaság díját. 1952-ben Kossuth-díjat kapott, 1970-ben SZOT-díjas lett. Pályáját Orosházán kezdte, majd a fővárosban és Tihanyban dolgozott. 1949-1955 között az Iparművészeti Főiskola tanára volt. Az 1950-es években több képzőművész szövetség vezetőségének volt tagja. Első egyéni kiállítását 1931-ben rendezte a Nemzeti Szalonban. Az 1950-es évektől állandó résztvevője volt a Magyar Nemzeti Galériában és a Műcsarnokban rendezett reprezentatív kortárs kiállításoknak. 1963-ban Rómában volt egyéni kiállítása. Műveivel az ország majd minden jelentős kiállítóhelyén bemutatkozott. Alkotásai megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi Modern Magyar Képtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a szolnoki és a békéscsabai múzeum gyűjteményében.

(Nyíregyháza, 1844 – Benczúrfalva, 1920)

A historizáló akadémikus irányzat egyik legjelentősebb magyar mestere. Kassán egy magániskolában készült fel a müncheni akadémiára, ahol 1860-1861, valamint 1865-1869 között tanult. 1861-től négy évig közös műteremben dolgozott Szinyei Merse Pállal. 1869-1876 között kétszer járt Párizsban, utóbb II. Lajos bajor király megbízásából. 1876-ban a müncheni akadémia tanárává nevezték ki. Budapestre való visszatérésekor, 1883-ban a festészeti Mesteriskola élére állt. 1888-ban tiszteletbeli tagjává választotta a bécsi akadémia, 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett.

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatott művészeti tanulmányokat 1919-1925 között. Ezt követően a szolnoki művésztelepen tanult Fényes Adolf irányításával. 1945 után az Alkotás Művészház művészeti vezetője. Egyéni kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. Csoportos tárlatokon vett részt a Nemzeti Szalonban, a Műcsarnokban az Ernst Múzeumban, valamint az Alkotás Művészházban. Hazai közgyűjteményben a Magyar Nemzeti Galériában találhatók alkotásai.

(Kispest, 1894 – Amerikai Egyesült Államok, 1966)

Festő. Mesterei: Márton Ferenc, Farkas Béla, Szilágyi Lajos. A két háború között szerepelt a Nemzeti Szalon csoportos kiállításain. 1945 után fővárosi tárlatokon mutatta be műveit, több díjat is kapott. 1950 körül az Egyesült Államokba emigrált.

(Budapest, 1934 – Szentendre, 2004)

1952-1958: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Szabó Iván. 1964-1967: Derkovits-ösztöndíj; 1968: X. Szegedi Nyári Tárlat díja; 1972: Munkácsy-díj; 1973: Tornyai-plakett; 1974: IV. Országos Kisplasztikai Biennálé I. díj, Pécs; 1980: Kulturális Minisztérium díja; 1981: III. Országos Éremművészeti Biennálé díja, Sopron; 1983: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj; 1985: érdemes művész; 1993: Symposion-díj, Országos Éremművészeti Biennálé; 1994: az év koszorús szobrásza. 1993-tól a Széchenyi Művészeti Akadémia tagja, a MANIANA nevű nemzetközi művészeti csoport alapítója. 1955-től kiállító művész, elsősorban kisplasztikákat, portrékat és érmeket készít. 1959-1964 között rajztanár, 1965-1966-ban meghatározó élményt jelentett számára a hódmezővhelyi művésztelepen töltött időszak. 1969-től a szentendrei új művésztelepen él. Műveit lírai hangvételű, érzelemgazdag ábrázolásmód, derű és életöröm jellemzi. Érmészetének játékos formavilága a humor iránti érzékenységéről tanúskodik, sőt a groteszk megfogalmazás sem áll tőle távol. Sziporkázó ötletgazdagsága időről időre magától értetődő természetességgel újítja meg a mintázás klasszikus formarendjét. Szobrászatának központi témája az emberi figura. Kisplasztikák, érmek, portrék és monumentális alkotások készülnek műhelyében, amelyeknek legjellemzőbb vonása a játékosság, az ironikus valóságlátás és valóságláttatás, a groteszk szemlélet. Műveinek domináns anyaga a bronz, de farag követ is. Játékossága, ötletgazdagsága legfőként éremművészeti, a hagyományos, klasszikus érem-műformát felbontó munkáiban bomlik ki. (www.artportal.hu)

(Békéscsaba, 1925 – 2004)

Élete és munkássága is szülővárosához, Békéscsabához kapcsolódott, ahol 1952 óta folyamatosan festett és faragott. Művészeti ismereteit képzőművészeti szabad iskolákban és Mokos József művésztelepén sajátította el. 1954-ben részt vett a tokaji művésztelep megalapításában. Később nyaranta meglátogatta a tokaji szabadiskolát, ahol új-és újabb barátokat szerzett. 1954-től már gyermekszakköröket is vezetett. Tanítványai a hazai- és nemzetközi kiállításokon egyaránt számtalan díjat kaptak. 1986-tól a nyári gyermek-képzőművészeti táborok vezetője volt Szanazugban. A Vágréti-féle gyermekműhelyekben a növendékek megtanulták a szabad alkotás örömét, a szakmai tanácsadás mellett a technikák, a rajzolás tudományának megismerésével együtt. A szakkörökben és a táborokban készült munkákat rendszeresen be is mutatták helyi kiállításokon és más fórumokon. A művész munkáját nagyszerű kezdeményezések, végtelen gyermekszeretet jellemezte. Tehetséges, lelkes és fáradhatatlan munkása volt a művészetnek. Békéscsabán sok-sok gyermeket indított el a művészeti alkotómunka felé, számos tehetséget fedezett fel, és segítette fejlődésüket, alkotói kibontakozásukat. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Körös-táj Művészeti Társaságnak is. Műveivel rendszeres szereplője volt a hazai csoportos kiállításoknak, számos egyéni tárlaton mutatkozott be itthon és sikeresen több külföldi országban; 1996-ban Németországban is, ahol nagy népszerűségnek örvendtek képei, majd két év múlva Mainburgban, de Európán kívül Japánban is volt kiállítása, felkérték a dánfoki művésztelep vezetésére is. Példaképnek Paul Kleet és Kandinszkijt tekintette.

(Tiszakanyár, 1940)

Festő. 1962-ben diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, Kmetty János tanítványaként. Első egyéni kiállítását 1972-ben rendezte Budapesten. 1994-ben a prágai Magyar Intézetben, 1996-ban az Egyesült Államokban mutatkozott be. Rendszeres résztvevője a Magyar Festők Társasága csoportos tárlatainak.

Festő. A budapesti Mintarajziskolában és Münchenben végzett művészeti tanulmányokat. 1906-tól szerepelt az országos tárlatokon. Éveken át a Nemzeti Szalon műtárosaként dolgozott, majd a Műterem kiállítási helyiség igazgatója volt. Életképeket, táj- és városképeket festett, restaurálással is foglalkozott. Néhány munkája a Magyar Nemzeti Galériában található.

(Békéscsaba, 1924)

Festő. A Dési-Huber Körben szerezte művészi képzettségét, ahol Gráber Margit és Tamás Ervin voltak a mesterei.Tanulmányúton járt Franciaországban és Ausztriában.Tagja a Magyar Festők Társaságának. Munkáival szerepelt a Fényes Adolf Teremben, a Vigadó Galériában, a Fészek Galériában, Dunaújvárosban, Keszthelyen, Hódmezővásárhelyen. A szentendreiek szürrealista ágához kapcsolható a stílusa. Tájait, csendéleteit, figuráit leginkább pasztellal készíti. Monotípiákat, frottázsokat, kollázsokat is készített. Művei megtalálhatók a Fővárosi Képtárban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a nyírbátori Báthory István Múzeumban és a győri Xantus János Múzeumban.