durkokaroly

(Hódmezővásárhely, 1935 – 2007)

A szegedi tanárképző főiskolán tanult 1954-58-ig. Mesterei Füstös Zoltán, Vinkler László, Major Jenő, Kopasz Márta. 1971-ben és 1981-ben megkapta az Alföldi Tárlat nívódíját Békéscsabán, 1974-ben és 1994-ben a vásárhelyi Őszi Tárlat nívódíját, majd 1984-ben a Tornyai-plakettet. 1976-ban a hatvani Tájkép Biennálé bronzdiplomája, 1989-ben a Csongrád Megyei Tanács alkotói díja lett az övé. 1965 óta a mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola alapító tagja és egyik vezetője. 1976-1998 között a mártélyi művésztelep és vásárhelyi kollektív műterem vezetője. A Magyar Alkotóművészek

Országos Egyesületének választmányi tagja. Rusztikus festői stílusa oldottabb foltfestés irányába alakult. Egyéni kiállításai voltak a többi közt Budapesten, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Pécsett. Csoportos kiállításokon vett részt a Magyar Nemzeti Galériában több ízben, a Műcsarnokban, művei eljutottak Németországba, Franciaországba.

(Budapest,1895 – 1964)

Festő, grafikus, iparművész. Művészeti tanulmányait Budapesten kezdte, majd több évig Münchenben tanult. Első mestere: Vesztróczy Manó. 1916-tól szerepelt budapesti és külföldi tárlatokon. Az 1920-as években Németországban jelentős sikereket ért el plakátjaival, könyvterveivel. Kiállításai voltak Drezdában, Hamburgban, Zürichben, Párizsban. Budapesten a Műcsarnokban, az Ernst Múzeumban és több ismert kiállítóhelyen szerepelt. A KUT tagja volt, részt vett a művészcsoport tárlatain. Az 1930-as években feleségével szabadalmaztatta találmányukat, a fadofitot, azaz a színes kőfestményt. Halála után az első posztumusz kiállítást 1989-ben rendezték műveiből San Franciscoban.

(Orosháza, 1946)

Festő. A szegedi tanárképző főiskolán tanult. Mestere: Fischer Ernő. Tagja a Gyulai Művészek Társaságának, a Pedagógus Művésztelepvezetője volt. Rendszeresen szerepel csoportos kiállításokon. Dolgozott a Gyergyóban található szárhegyi művésztelepen, rendszeres látogatója a Véső Ágoston vezette nagybányai tájképfestő művésztelepnek.

(Gyoma, 1948)

Tagja a Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesületnek, a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének, a Békés megyei Felnőtt Képzőművész Stúdiónak, a Békés megyei Képzőművészeti Szabadiskola Egyesületnek. 1982 óta vesz részt kiállításokon. Szakmai segítséget Vágréti János festőtől kap. Fiatal kora óta foglalkozik képzőművészettel, iskolái elvégzése után divattervezőként dolgozik és festészettel foglalkozik. Jelenleg olajjal és akvarellel alkot, témái a tájak, arcok, színek, a pillanatok, a mozdulatok, hangulatok, impressziók összessége. Fontos számára az eltűnő idő megörökítése, amelyet vagy reálisan vagy álomszerűen ábrázol, amivel érzelmi hatást kíván elérni. Képeit “Lona” néven szignálja.

(Zilah, 1894 – Budapest,1971)

Édesapja az erzsébetvárosi (Bihar megye) nemesi Csiky örmény családból származó dr. Csiky L. János. Édesanyja Verzár Róza, szintén nemesi örmény családból származott. András a tíz gyermekes család elsőszülöttje volt. Közülük 1971-ig nyolcan életben voltak.

Születése után nemsokára szülei Háromszék megyébe, Uzonba költöztek, ahol édesapja körorvosi állást kapott. Ide járt elemi iskolába. A középiskolát az erzsébetvárosi Magyar Királyi Állami Gimnáziumban végezte, ahol 1912-ben érettségizett. Az 1913/14-es tanévben a budapesti Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola hallgatója, rajztanári szakon.

1915. október 17-én katonai behívót kapott a Magyar Királyi 24-es Honvéd Gyalogezredhez. Rövidesen a galíciai frontra vitték, ahol 1918. április 14-én tartalékos hadapród lett, később, mint hadapród szakaszparancsnok-helyettest Károly csapatkereszttel tüntették ki, majd zászlósként orosz, később szovjet hadifogságba került. Jekaterinburg, Krasznojárszk, Petrográd, Riga voltak fogva tartásának helyei. Hadifogságának emlékeit ceruzavázlatokon örökítette meg. Pénzszerzés céljából, gyufaszálakból elkészítette egy krasznojárszki pravoszláv templom modelljét, amely hamar gazdára talált. Fogolytársaival műkedvelő színi előadásokat szerveztek, melyre a városból is érkezett nézőközönség. Ezekhez ő készítette a német nyelvű meghívókat és plakátokat. Szökési kísérletei eredménytelenek voltak. A fogságból 1921. október 20-án szabadult.

Hazatérésekor, korán, 1921. július 18-án elhunyt édesapját már nem találta életben. Ez részére azt is jelentette, hogy képzőművészeti főiskolai tanulmányait már nem folytathatta. Megélhetése biztosítása végett elsajátította Kolozsvárott Gárdinál a fényképész szakmát, és nagybátyjái támogatásával Tordán fényképészeti műtermet nyitott. A fényképészi munkát művészi színvonalon törekedett végezni. Eredményeiről 1929-1941 között nyert oklevelek és újságközlemények tanúskodnak.

Műtermi munkája mellett tájképeket és csendéleteket festett akvarellel, néha olajjal is. Torda környéki és erdélyi kirándulásokon látottak képezték tájképeinek üde témáit. Az 1940-es bécsi döntés után, az év szeptemberében bezárta tordai műtermét, ideiglenesen Kolozsvárra költözött, és ott OTI biztosítási ellenőrként dolgozott. Ez a kényszerű változás egy ideig bizonytalanságot idézett elő megszokott életmódjában. 1942 tavaszán Budapestre jött, és letelepedése után 1944-ig az MFI-HUNNIA filmgyárnak és az MTI-nek dolgozott. Más munkákat is vállalt, de túlnyomóan fényképezésből biztosította megélhetését. Minden szabad idejét kirándulással és festegetéssel töltötte. Festményei iránt megnőtt az érdeklődés, és művészeti körökben is elismerésben részesült.

Kellemes társasági magatartásával nagy ismeretségi körre tett szert. Társaságokba szeretettel fogadták be. Erről sok emlékkép tanúskodik.

A második világháború vége Ausztria területén érte, és ott 1945. március 30-án angol fogságba került, ahonnan 1946 nyarán szabadult. A nyugati pályaudvarra érkezve a magyar hatóságok azonban nem engedték a szerelvényről leszállni. Annyi lehetősége volt, hogy értesítette Magda húgát és Lajos öccsét, akikkel pár szót tudott váltani. A továbbiakban az 1946. augusztus 28-án kelt orvosi igazolás szerint Debrecenbe vitték, ahonnan ismét szovjet hadifogságba került. Ez alkalommal Lettországba, Valgába vitték. Erről az utóbbi fogságról is sok ceruzavázlat maradt fenn.

A hadifogságból 1947. augusztus 30-án érkezett haza, Budapestre. Megélhetése és nyugdíjának biztosítása érdekében dekorációs munkát vállalt, de festményeinek értékesítéséből is jövedelemhez jutott.

Üde, kiváló tájképei és ízlésesen jól megkomponált csendéletei iránt megnőtt az érdeklődés. Néhány olaj, zsírkréta és tempera képétől eltekintve túlnyomóan akvarellel festette képeit. Az utóbbiban kiváló ecsetkezelési technikára tett szert. Képei rendkívül gyorsan készültek el. Fáradhatatlanul dolgozott életkörülményeire és időjárás viszonyokra való tekintet nélkül.

Az 1950-es évek második felében három képpel szerepelt a Műcsarnokban rendezett kiállításon, ahol ezek el is keltek.

1956 és 1958 között az Új Képzőművészeti Munkaközösség tagja. Itt zsűrizték és értékesítették képeit. A munkaközösség megszüntetése után a Képzőművészeti Alaphoz került, amellyel kezdetben elfogadható volt a viszonya. Néhány képét eladták, három akvarelljét megvették, és ezekről készített másolatait képes levelezőlapként forgalmazták. Később ez a kapcsolat nem volt felhőtlen.

Képei sok magyar családnál megtalálhatók, de számos közülük külföldre került: Erdélybe, Ausztriába, Németországba, Svájcba, Franciaországba, Svédországba, Horvátországba, Kanadába, USA-ba, Ausztráliába, stb. Képeinek száma emiatt bizonytalan, de jó becsléssel 500-1000 közé tehető.

A családban is maradtak képek, mert szeretettel ajándékozott családi események alkalmával.

Budapesten halt meg 1971. november 16-án. A képek hálás birtokosai, rokonai és ismerősei szeretettel őrzik emlékét, és gondozzák sírját a Farkasréti temetőben.

Öszeállította: Tutsek János fotóművész, Csiky András unokaöccse Budapest, 2002. január 22.

(Békéscsaba,1921 – Szeged, 2008)

Festő, grafikus. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte 1947-ben. Mestere Rudnay Gyula volt. A főiskola befejezése után Szarvason dolgozott. 1951 óta kiállító művész. A szegedi tanárképző főiskola Rajz és Művészettörténet Tanszékének tanára, majd tanszékvezetője volt. Szegeden él. Egyéni tárlaton mutatkozott be a szegedi Móra Ferenc Múzeumban 1960-ban, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban 1969-ben, a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban 1974-ben, Bolognában 1976-ban, Luxemburgban
1981-ben, Miskolcon 1984-ben. Csoportos kiállításon vett részt a Magyar Nemzeti Galériában 1967-ben, a Tornyai János Múzeumban 1973-97-ben. 1970-ben megkapta a Munka Érdemrend Ezüst Fokozatát. Művei megtalálhatók a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban.

(Balatonendréd, 1935)

Festő, grafikus. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, mesterei Molnár József, Pór Bertalan, Ék Sándor és Barcsay Jenő voltak. Legszívesebben tájképeket fest, a tájat sokszor minden évszakban megörökít. Többnyire akvarelleket készít és foglalkozik rézkarccal is. 1968-tól vesz részt kiállításokon.

(1907 – 1967)

A festő a 20. század közepén működött. Itthon számos templom freskó- és faliképe fűződik a nevéhez, pl. Szegeden a Szent József Templom főhajójának egyik freskója, Szent Miklós Plébánia templom és Rendház oldalfalán lévő freskók az ő munkáját dícsérik, de Balatonalmádi, Csepel, Kistelek katolikus templomaiban is találkozunk alkotásaival. Nevéhez köthető számos fontos restaurálás (pl. Szent István Székesegyház menyezeti freskója Székesfehérváron). Külföldön is élt és alkotott. Az 1990-es évek végén bukkantak fel itthon művei.

(Gyula, 1900 – 1962)

Festő. Mestere Aba-Novák Vilmos volt. Fotózással és művészettel foglalkozott egész életében. Főleg akvarelleket festett, melyek témája Gyula környéke, a Duna part, az alföldi táj, a természet volt. 1957-ben barátjával disszidált, két évig Brüsszelben élt. Egyéni kiállítása volt a budapesti Műcsarnokban, és 1971-ben a Dürer Teremben. A KöröspArt Galéria Kollektív tárlaton, a Dürer Teremben 2008-ban mutatta be fellelt műveit. A „Régi gyulai mesterek” című kiadványunkban is szerepelt akvarelljeivel.

Előadóművész, író, illusztrátor. A gyerekműsorokból, koncertekről Tücsök Petiként ismert.     „…Berényi Nagy Péter életútjáról elmondta, a diploma megszerzése után rövid ideig tanított, majd népművelőként dolgozott, de három évtizede már szellemi szabadfoglalkozásúként él. Fábián Zsolt kérdésére válaszolva elmondta, önkifejezőnek tartja magát, meséket és verseket ír, saját könyveit ő rajzolja, sőt mások köteteit is illusztrálja. Gyerekeknek gitározik és énekel, a dalokat is ő szerzi. Igénye volt rá, hogy ne csak gyerekeknek írjon zenét, ezért megalakította a Világa zenekart…”

(Berényi Nagy Péter, a sokoldalú művész – részlet a www.mezobereny.hu oldalon olvasható író-olvasó találkozó tudósításából, 2019.10.04).