durkokaroly

(Budapest, 1943 – Orlando, 1999)

Grafikus, festő. Művészeti ismereteit festő édesapja, Keleti Jenő műtermében szerezte. Korai műveihez témákat a munkásemberek életéből, a külvárosi környezetből és a történelmi múltból merített. Kedvelte a litográfia és a linómetszet műfaját. 1971-től szerepelt a Stúdió tagjaként kiállításokon. 1974-től a fővárosban és Ráckevín rendezett önálló kiállításokat. 1996-tól az Egyesült Államokban élt.

(Pinkafő, 1888 – Palm Beach, Florida, 1973)

Festő. Művészeti tanulmányait Budapesten, majd Münchenben folytatta. Mesterei Mátray Béla, Lórántfi Antal és Balthazar Schmidt voltak. 1909-ben Párizsba ment, itt Prinet volt a tanára. Első képeit már ki is állították az Őszi Szalonban. Hazatérve az iparművészet minden ágával foglalkozott, 1912-ben ki is állította szobrait a Műcsarnokban. Budapesten működött rajztanárként. Tanulmányutakat tett Itáliába és Franciaországba.  1913-tól folyamatosan részt vett a hazai kiállítási életben. Első gyűjteményes tárlatát a Paál László Társaság rendezte 1927-ben. 1930-ban megkapta a Ráth-díjat. Az 1930-as években több gyűjteményes kiállítást rendezett Budapesten, 1930-tól 1933-ig minden évben több hónapot dolgozott a gyulai művésztelepen, amelynek 1931-től vezetője is volt.  Római ifjú című szobrát a budai Várpalotában állították fel. A Magyar Képzőművészek Egyesületének pénztárosa és zsűritagja volt.  1945-től Ausztriában élt, majd 1949-ben az Egyesült Államokban telepedett le véglegesen. A daytoni egyetemen tanított, idős koráig megmaradt művészpedagógusnak. Rangos nemzetközi művészeti társaságok választották tagjaik sorába. Számos monumentális egyházi mű alkotója. Plakettek, emlékérmek, szobrok, domborművek (például Kossuthról) is születtek keze alól, de elsősorban a táj, azon belül is leginkább a hegyvidék festője volt. Több helyen állnak köztéri munkái, Budapest sok képet vásárolt tőle. Művei találhatók a Magyar Nemzeti Galériában, amerikai gyűjteményekben és a kolozsvári múzeumban.

Horog (Nagyszentmiklós, 1884 – Budapest, 1972)

Festő, grafikus. 1901-1905 között a budapesti Mintarajziskolában tanult, ahol Balló Ede, Hegedűs László, Zemplényi Tivadar voltak a mesterei. Alkotásai 1903-tól folyamatosan szerepeltek jelentős országos kiállításokon, a magyar művészetet bemutató reprezentatív külföldi tárlatokon. 1905-ben Münchenbe ment, ahol A. Asbénél tanult. 1909-10-ben Berlinben dolgozott, Falus Elekkel közösen plakátokat és könyvillusztrációkat készített. Hazatérte után részt vett a kecskeméti művésztelep megalapításában. Ezután ezred-festőként Prágába helyezték. 1911-ben Párizsban, Brüsszelben és Londonban járt tanulmányúton. 1914-ben Itáliába látogatott. 1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt a Képző- és Iparművész Szakszervezetek Szövetségének elnöke volt. 1920-ban a Szinyei Társaság és a Lechner Társaság alapító tagja. A Munkácsy Céh és a Magyar Arcképfestők Társaságának tagja. 1921-ben Németországban, főleg Münchenben és Nürnbergben dolgozott. Budapesten ekkor jelent meg rajzalbuma, Lehel Ferenc bevezetőjével. 1925-ben Hollandiában, 1931-ben ismét Olaszországban járt tanulmányúton. 1929-ben elnyerte a barcelonai világkiállítás aranyérmét. 1930-ban Párizsban és Münchenben tartózkodott. Utazásai mellett 1923-tól rendszeresen festett a Balatonnál. 1929-ben a szentendrei szabadiskolában tanított. 1928-1946 között a Szinyei Társaság kiállításait, Ernst Lajos halála után az Ernst Múzeum tárlatait rendezte. Nagyobb gyűjteményes kiállításai az Ernst Múzeumban voltak (1920, 1924, 1954). A II. világháború után Zsennyén, Sárospatakon, Nagymaroson, Szolnokon alkotott. 1945 után számos arcképet készített művésztársairól. Pályája kezdetétől sok karikatúrát rajzolt, melyek a 20. század első évtizedében a Borsszem Jankóban és a Kakas Mártonban, majd az 1910-es években a Vasárnapi Újságban, az 1930-as években a Pesti Naplóban jelentek meg. Mint karikaturista, a Horog álnevet használta. Művészeti írásait az 1920-as évek végétől a Pesti Napló, a Magyar Művészet és a Színházi Élet közölte. Díjai: Munkácsy-díjas (1952) és Érdemes művész (1964).  Emlékkiállítását 1974-ben rendezte meg a Magyar Nemzeti Galéria. Nevét a Herman Lipót díj őrzi. 1980-ban hagyatéka a gyöngyösi Mátra Múzeumba került. Alkotásait őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a szolnoki Damjanich Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Könyve: Herman Lipót: A művészasztal, Bp., 1958. Irodalom: H.L.: Önéletrajz, Est Hármaskönyve, 1923, Emlékkiállítás katalógusa (Bev.tan.: Pogány Ö. Gábor), Bp., 1974.

(? – Kecskemét, ?)

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán és nyaranta a kecskeméti művésztelepen tanult 1922-1927 között, Révész Imre főiskolai tanár irányításával. Nagykőrösön élt, rendszeresen szerepelt a helyi csoportos és egyéni kiállításokon. Kiállított 1926-ban, a nagykőrösi országos képzőművészeti kiállításon is, melynek megnyitóján félezren jelentek meg. A Magyar Képzőművészek Szabad Szervezete Kecskeméti Csoportjának 1948. évi nyári tárlatán több művét mutatta be. Később elismert művészpedagógiai tevékenységet folytatott Kecskeméten.

(Baja, 1930 – ? 2006)

Festő, éremművész. Autodidakta művész. Első kiállítása 1972-ben nyílt szülővárosában, majd Budapesten, Székesfehérváron, Pécsen és Németország több városában voltak tárlatai (München, Wiesbaden). Számos plakett, érem, emléktábla és dombormű került ki a keze alól. Az Aradi vértanúk plakettsorozat, valamint Mészáros Lázár portré domborműve a Hadtörténeti Múzeumban találhatók. Festészetének középpontjában a táj- és portréfestés állt.

(Szentes, 1920 – Szentes 1997)

Festő. Koszta József festőművész útmutatásai mellett kezdett festeni Szentesen, majd a fővárosi Képzőművészeti Főiskolán végzett Rudnay Gyula tanítványaként. Az olasz Művészeti Szervezet tiszteletbeli tagja volt. 1944 óta kiállító művész. Több európai városban szerepelt munkáival. 1963-től Svédországban dolgozott. Több alkotását őrzi a Magyar Nemzeti Galéria.

Kisújszállás, (1891)

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult 1913-tól, majd 1921-1932 között a kecskeméti művésztelepen dolgozott Révész Imre vezetésével. 1928-ban olaszországi tanulmányúton járt. Gyakori témája volt az alföldi táj. 1929-ben gyűjteményes bemutatója nyílt a Nemzeti Szalonban.

(Hódmezővásárhely, 1884 – Budapest, 1960)

Festő. Festőművész, rajztanár. Az Országos Mintarajz Iskola és Rajztanár képzőben szerzett oklevelet, majd továbbképzősként a Képzőművészeti Főiskolán 1902-1907 között Révész Imre és Ferenczy Károly növendéke volt. A milánói világkiállítás magyar képzőművészeti csoportjában, mint főiskolás egy tájképpel szerepelt. 1914-ig több vidéki városban volt rajztanár. Máramarosszigeten és Pozsonyban is tanított. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, utána 1920-44-között a budapesti Árpád Gimnázium tanára volt. 1904-től vett részt kiállításokon, számos alkalommal állított ki a Nemzeti Szalonban. Itt 1925-ben, majd 1926-ban szülővárosában volt gyűjteményes kiállítása. Tagja volt az Országos Rajztanár Vizsgabizottságnak, továbbá az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság Zsűri Bizottságának. Részt vett a Hódmezővásárhelyi Művészek Társaságának alapításában. 1938-39-ben a Magyar Képzőművészeti Egyesület elnöki, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak pedig 1943-ban titkári tisztségét töltötte be. A gyulai művésztelep és festőiskola munkájában 1932 – 1934 között vett részt. A második világháborút követően az óbudai Árpád Gimnáziumban tanított tovább. 1905-ben megnyerte az Országos Magyar Iparművészeti Társulat Gerenday-plakátpályázatát, 1924-ben Halmos Izidor-díjban, 1930-ban Ráth-díjban részesült, 1940-ben megkapta a Magyar Képzőművészeti Egyesület aranyérmét. Az erdők üde zöldjét, a napfény simogatta lombokat lírai megközelítésben jelenítette meg. Érzékenyen reagált alkotásaiban az évszakok változására is, különösen „anyagszerűek” havas tájfestményei. Szülőföldjét idéző festményei az Endre Bélai hagyományokat követik, oldott hangulatú tájképei Ferenczy Károlyt idézik. Nem a táj drámaisága, hanem inkább rejtett szépségei jelentek meg e témakörben fogant művein. Két festményét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

(Keszthely, 1932)

Festő. Autodidakta. 1959-től él és alkot Siófokon. 1963-ban Rippl-Rónai-díjat kapott, 1997-ben Balaton-díjjal tüntették ki. Az 1980-as években sok díjat nyert a dunántúli csoportos tárlatokon. 1954-től kiállító művész. Első egyéni kiállítását 1961-ben, a kaposvári múzeumban rendezte. Csoportos kiállításon szerepelt 1977-ben, 1985-ben, 1988-ban és 1990-ben a Műcsarnokban. Egyéni kiállítása volt 1991-ben a balatonboglári kápolnában, 1992-ben és 1997-ben a siófoki Kálmán Imre Múzeumban. Művei megtalálhatók a szolnoki, a kaposvári, a debreceni múzeum gyűjteményében.

(Hódmezővásárhely, 1947 – Hódmezővásárhely, 2006)

Festő. A szegedi tanárképző főiskolán végzett 1970-ben. Mestere: Vinkler László. 1980-ban Koszta-emlékéremmel tüntették ki, 1990-ben megkapta Csongrád megye alkotói díját. Hódmezővásárhelyen működik. Az 1970-es évektől állandó résztvevője a vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, a szegedi és a békéscsabai csoportos kiállításoknak. Egyéni tárlata volt 1973-ban és 1983-ban a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumban, 1975-ben, 1982-ben és 1988-ban Budapesten. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és a hódmezővásárhelyi múzeum gyűjteményében.