Csiky András
(Zilah, 1894 – Budapest,1971)
Édesapja az erzsébetvárosi (Bihar megye) nemesi Csiky örmény családból származó dr. Csiky L. János. Édesanyja Verzár Róza, szintén nemesi örmény családból származott. András a tíz gyermekes család elsőszülöttje volt. Közülük 1971-ig nyolcan életben voltak.
Születése után nemsokára szülei Háromszék megyébe, Uzonba költöztek, ahol édesapja körorvosi állást kapott. Ide járt elemi iskolába. A középiskolát az erzsébetvárosi Magyar Királyi Állami Gimnáziumban végezte, ahol 1912-ben érettségizett. Az 1913/14-es tanévben a budapesti Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola hallgatója, rajztanári szakon.
1915. október 17-én katonai behívót kapott a Magyar Királyi 24-es Honvéd Gyalogezredhez. Rövidesen a galíciai frontra vitték, ahol 1918. április 14-én tartalékos hadapród lett, később, mint hadapród szakaszparancsnok-helyettest Károly csapatkereszttel tüntették ki, majd zászlósként orosz, később szovjet hadifogságba került. Jekaterinburg, Krasznojárszk, Petrográd, Riga voltak fogva tartásának helyei. Hadifogságának emlékeit ceruzavázlatokon örökítette meg. Pénzszerzés céljából, gyufaszálakból elkészítette egy krasznojárszki pravoszláv templom modelljét, amely hamar gazdára talált. Fogolytársaival műkedvelő színi előadásokat szerveztek, melyre a városból is érkezett nézőközönség. Ezekhez ő készítette a német nyelvű meghívókat és plakátokat. Szökési kísérletei eredménytelenek voltak. A fogságból 1921. október 20-án szabadult.
Hazatérésekor, korán, 1921. július 18-án elhunyt édesapját már nem találta életben. Ez részére azt is jelentette, hogy képzőművészeti főiskolai tanulmányait már nem folytathatta. Megélhetése biztosítása végett elsajátította Kolozsvárott Gárdinál a fényképész szakmát, és nagybátyjái támogatásával Tordán fényképészeti műtermet nyitott. A fényképészi munkát művészi színvonalon törekedett végezni. Eredményeiről 1929-1941 között nyert oklevelek és újságközlemények tanúskodnak.
Műtermi munkája mellett tájképeket és csendéleteket festett akvarellel, néha olajjal is. Torda környéki és erdélyi kirándulásokon látottak képezték tájképeinek üde témáit. Az 1940-es bécsi döntés után, az év szeptemberében bezárta tordai műtermét, ideiglenesen Kolozsvárra költözött, és ott OTI biztosítási ellenőrként dolgozott. Ez a kényszerű változás egy ideig bizonytalanságot idézett elő megszokott életmódjában. 1942 tavaszán Budapestre jött, és letelepedése után 1944-ig az MFI-HUNNIA filmgyárnak és az MTI-nek dolgozott. Más munkákat is vállalt, de túlnyomóan fényképezésből biztosította megélhetését. Minden szabad idejét kirándulással és festegetéssel töltötte. Festményei iránt megnőtt az érdeklődés, és művészeti körökben is elismerésben részesült.
Kellemes társasági magatartásával nagy ismeretségi körre tett szert. Társaságokba szeretettel fogadták be. Erről sok emlékkép tanúskodik.
A második világháború vége Ausztria területén érte, és ott 1945. március 30-án angol fogságba került, ahonnan 1946 nyarán szabadult. A nyugati pályaudvarra érkezve a magyar hatóságok azonban nem engedték a szerelvényről leszállni. Annyi lehetősége volt, hogy értesítette Magda húgát és Lajos öccsét, akikkel pár szót tudott váltani. A továbbiakban az 1946. augusztus 28-án kelt orvosi igazolás szerint Debrecenbe vitték, ahonnan ismét szovjet hadifogságba került. Ez alkalommal Lettországba, Valgába vitték. Erről az utóbbi fogságról is sok ceruzavázlat maradt fenn.
A hadifogságból 1947. augusztus 30-án érkezett haza, Budapestre. Megélhetése és nyugdíjának biztosítása érdekében dekorációs munkát vállalt, de festményeinek értékesítéséből is jövedelemhez jutott.
Üde, kiváló tájképei és ízlésesen jól megkomponált csendéletei iránt megnőtt az érdeklődés. Néhány olaj, zsírkréta és tempera képétől eltekintve túlnyomóan akvarellel festette képeit. Az utóbbiban kiváló ecsetkezelési technikára tett szert. Képei rendkívül gyorsan készültek el. Fáradhatatlanul dolgozott életkörülményeire és időjárás viszonyokra való tekintet nélkül.
Az 1950-es évek második felében három képpel szerepelt a Műcsarnokban rendezett kiállításon, ahol ezek el is keltek.
1956 és 1958 között az Új Képzőművészeti Munkaközösség tagja. Itt zsűrizték és értékesítették képeit. A munkaközösség megszüntetése után a Képzőművészeti Alaphoz került, amellyel kezdetben elfogadható volt a viszonya. Néhány képét eladták, három akvarelljét megvették, és ezekről készített másolatait képes levelezőlapként forgalmazták. Később ez a kapcsolat nem volt felhőtlen.
Képei sok magyar családnál megtalálhatók, de számos közülük külföldre került: Erdélybe, Ausztriába, Németországba, Svájcba, Franciaországba, Svédországba, Horvátországba, Kanadába, USA-ba, Ausztráliába, stb. Képeinek száma emiatt bizonytalan, de jó becsléssel 500-1000 közé tehető.
A családban is maradtak képek, mert szeretettel ajándékozott családi események alkalmával.
Budapesten halt meg 1971. november 16-án. A képek hálás birtokosai, rokonai és ismerősei szeretettel őrzik emlékét, és gondozzák sírját a Farkasréti temetőben.
Öszeállította: Tutsek János fotóművész, Csiky András unokaöccse Budapest, 2002. január 22.