durkokaroly

Festő. 1942-től tanult a Képzőművészeti Főiskolán, mestere Rudnay Gyula volt, 1943-tól vesz részt kiállításokon, de önálló tárlata csak 1962-ben volt először. A 60-as évek közepétől többször is volt tanulmányúton külföldön, hosszabb időt töltött Párizsban és Stockholmban, sikeres kiállításai voltak Londonban. Festmények mellett készít grafikákat, szobrokat, kerámiákat, sőt báb- és díszlettervezéssel is foglalkozik. Jellegzetes stílusában felhasználja a mézeskalács formákat, népi motívumokat. Munkássága elismeréseként, Érdemes Művész (1984), Kiváló Művész (1989) címet, Munkácsy-díjat (1978) és Kossuth-díjat (1995) kapott. Tagja a Magyar Művészeti Akadémiának és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Művei a Nemzeti Galériában, Székesfehérváron és Szombathelyen találhatóak.

(Budapest, 1877 – 1961)

Festő, grafikus, iparművész. A budapesti Mintarajziskolában, valamint a nagybányai és a szolnoki művésztelepen képezte magát. Budapesten rajztanárként dolgozott. Többnyire tájképeket festett. 1904-től állított ki a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. Részt vett a Nemzeti Szalon csoportos tárlatán 1922-ben és 1923-ban.

(Tata-Tóváros, 1877 – Budapest, 1969)

Festő. A budapesti Mintarajziskolában képezte magát 1893-1898 között. Mesterei: Balló Ede és Székely Bertalan. 1904-05-ben ösztöndíjjal Dachauban tanult. Európában és Törökországban járt tanulmányúton. Itthon a Hortobágyon és a bugaci pusztán realisztikus szemléletű alföldi képeket festett. Az I. világháború alatt hadifestőként működött. 1901-től kiállító művész. 1921-ben gyűjteményes tárlata nyílt a Műcsarnokban. A magyar táj és állatvilág romantikus felfogású ábrázolója. Művei közül több megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában.

(Újarad, 1882 – Arad, 1950)

Festő, grafikus. Arad város ösztöndíjával Münchenben kezdte tanulmányait Hollósy Simon festőiskolájában. Később Azbe és Heidner voltak a mesterei. Aradon telepedett le, ahol portréfestőként és illusztrátorként működött. 1902-ben állított ki először a budapesti Nemzeti Szalonban.

(Miskolc, 1888 – Miskolc, 1950)

Bartus Ödön hivatalnok családba született Miskolcon, középiskolai tanulmányait a református főgimnáziumban végezte. 1908-tól a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult ösztöndíjasként, Révész Imre és Edvi Illés Aladár voltak a mesterei. 1912-ben végzett középiskolai rajztanári oklevéllel, és az eperjesi tanítóképző intézetben helyezkedett el. Az első világháború kitörésekor besorozták, és a fronton az autósoknál, majd a repülősöknél szolgált. Jó katona volt, mert főhadnagyként szerelt le 1918-ban, érdemei elismeréseként pedig megkapta a koronás arany érdemkeresztet, a Signum Laudist és a háborús emlékérmet.

Leszerelése után Miskolcra tért vissza, szülővárosában aktívan bekapcsolódott a képzőművészeti életbe, és egyéni tárlaton mutatkozott be a Reggeli Hírlap kiadóhivatalában. A Tanácsköztársaság elől Bártfára ment, de annak bukása után visszaköltözött. Az eperjesi tanítóképző Miskolcra kerülése után megkapta régi rajztanári állását. 1919-ben Meilinger Dezső festőművész és Nyitray Dániel szobrászművész létrehozta művészeti szabadiskoláját, ahol akvarellfestést tanított. Adva volt az anyagi biztonság, de a festészettel csak a szabadidejében foglalkozhatott. Ennek ellenére évente rendezte kiállításait.

Jól megértette magát a két alapítóval, közös művészeti elveket vallottak, és hamarosan mindannyiuk szellemi vezérévé vált. Jó volt a szervezőkészsége, gyakorlatias volt, ami szükséges volt egy intézmény ügyeinek intézéséhez. A Miskolci művésztelep 1921-es megalakulása után kilépett állásaiból, és önellátó művészként próbált megélni. Kapott egy műtermet a Művésztelepen, ott dolgozott. Az önálló művészélet persze sok szervezést, utánajárást is igényelt, ekkor kamatoztatta szervezőkészségét kiállításszervezésben, írásaival, egyesületi munkával próbálta egyengetni a saját és a művésztársak útját.

Az 1920-as években a nagyobb lélegzetű megbízások is megtalálták. 1922-ben készítette a hodoscsépányi római katolikus templom oltárképét (Keresztelő Szent János fejevétele), majd 1926-ban Diósgyőr község rendelt meg egy reprezentatív alkotást, a diósgyőri várromról készült nagyméretű, 2,5×2 méteres kép a tanácsterembe került. Művészeti szakírói munkássága is jelentős: sorozatban jelentette meg írásait a helyi és az országos sajtóban, katalógusokban, és elsősorban a miskolci képzőművészet meg- és elismertetése ügyében írt. Rendkívül fontos az 1929-ben megjelent színvonalas Miskolc monográfia (Halmay Béla polgármester és Leszih Andor múzeumigazgató szerkesztésében és részbeni szerzőségével), amelynek Miskolc képzőművészete című fejezetét Bartus Ödön írta. 1930-ban elnyerte Miskolc város kétezer pengős római ösztöndíját és a Lévay József Közművelődési Egyesület ehhez nyújtott segítségét. Hazatérve, 1931-ben nagyszabású kiállításon mutatta be a Rómában készült munkáit. Az 1930-as években egyre visszafogottabban vett részt kiállításokon, megbízásokat is kevesebbet kapott. Ismét tanárkodott, majd 1936-tól a miskolci iparos tanonciskola igazgatója volt. Egyre visszavonultabb lett, heraldikával, anyagkísérletekkel és restaurálással foglalkozott. 1941-ben tanulmányi felügyelő volt, majd 1942-ben Újvidéken lett állami ipariskolai tanár. Néhány év után visszatért szülővárosába, aktivitása fokozódott, többször is kiállított, és 1948-tól a Képzőművészek Országos Szabad Szervezete miskolci csoportjának elnöke volt. 1950-ben hunyt el.

Bartus Ödön szerette az akvarellt, már ifjú korától ezzel a technikával alkotta művei javát. Legfőképpen tájképeket festett, de portrékat és más jellegű műveket is alkotott. Fontos témái az Avas, Miskolc és a környék tájai voltak. „Képei: Kihasított természetrészek. Mintha a nyesetlen természet tükrözné magát bennük. Naturalista.” – írta Jelenffy Lajos a Magyar Jövő 1923. február 13-ai számában. Pirint Andrea pedig ezzel a mondattal zárja tanulmányát: „Bartus Ödön ízig-vérig miskolci festő volt, de művészetének hatósugara lényegesen nagyobb: művei Borsodban, Abaújban, Zemplénben, sőt Szlovákiában egyaránt otthonra leltek.”

Válogatott egyéni kiállításai:

• 1923 – Gyűjteményes kiállítás, Városháza, Miskolc
• 1925 – Diósgyőr-Vasgyári Kaszinó, Miskolc-Diósgyőr (Meilinger Dezsővel)
• 1926, 1928 – Városháza, Miskolc
• 1930 – Gyűjteményes kiállítás, Miskolc
• 1931 – Római tanulmányúti kiállítás, Miskolc

Válogatott csoportos kiállításai:

• 1920 – Hetven magyar festőművész kiállítása, Megyeháza, Miskolc
• 1920 – A Miskolci Művésztelep I. csoportkiállítása, Megyeháza, Miskolc
• 1924–1928, 1930, 1932, 1934 – A Révay József Közművelődési Egyesület Képzőművészeti Szakosztályának kiállításai, Városháza, Miskolc
• 1925 – A miskolci Görög-Katholikus Nőegylet iparművészeti kiállítása és vendégkiállítók, Megyeháza, Miskolc
• 1934 – A Lévay József Közművelődési Egyesület 40 éves jubileuma alkalmával rendezett képzőművészeti kiállítás, Nemzeti Kaszinó, Miskolc
• 1936 – Miskolci képzőművészek kiállítása, Korona Szálló, Miskolc
• 1946 – A Borsod-Miskolci Képzőművészek Szabad Szervezetének kiállítása, Korona Szálló, Miskolc
• 1950 – Miskolci képzőművészek kiállítása, Borsod-Miskolci Múzeum, Miskolc
• 1950 – Miskolci képzőművészek kiállítása, Debrecen Forrás: Wikipédia

(Budapest, 1897 – 1971)

Festő. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Mestere Réti István volt, akivel több közös kiállítása is volt Nagyváradon. 1926-ban a Nemzeti Szalonban, 1928-ban Stockholmban, 1929-ben a barcelonai világkiállításon mutatkozott be.

(Balassagyarmat, 1911 – Budapest, 2004)

Grafikus, festő, karikaturista. Művészeti tanulmányokat a budapesti Iparművészeti Iskolában folytatott. Mestere: Haranghy Jenő. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Pályáját alkalmazott grafikusként és illusztrátorként kezdte. A világháború után a hazai diafilm és képregény-rajzolás úttörője lett. 1951-től négy évtizedig a Füles újság illusztrátoraként működött. Akvarell-sorozaton örökítette meg a régi Tabán jellegzetes részleteit. Az 1950-es években szerepelt a Műcsarnokban rendezett országos kiállításokon. Egyéni tárlata volt 1960-ban a Derkovits Teremben, 1981-től több alkalommal fővárosi kiállítóhelyeken. Írásai: Egy vándorfestő ifjúságai, Bp. 1990., Tabán, Bp., 1997., Krúdy világa, Bp., 1998.

(Tiszadob, 1922 – Budapest, 2002)

Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait 1948-tól a Derkovits-kollégiumban kezdte. Majd a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett, ahol 1953-ban szerzett diplomát. Mesterei Kmetty János, Hincz Gyula, Domanovszky Endre voltak. Tanulmányúton Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban és a környező országokban járt. Rajztanárként több mint húsz évig dolgozott Csepelen. Számos egyéni kiállítása volt a Képcsarnok termeiben. Kollektív tárlaton szerepelt a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban.. Művei a zalaegerszegi Göcsej Múzeumban és a vajai Vay Ádám Múzeumban láthatók.

(Budapest, 1936)

Grafikus. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult 1983-1987 között. Ék Sándor, Koffán Károly, Raszler Károly, de Káveczky Zoltán és Varga Nándor Lajos is mesterei voltak. Többféle technikával dolgozik a sokszorosító grafika terén. Kisgrafikák, ex librisek mellett illusztrációkat is készít. Egyéni kiállításokon és több országos grafikai rendezvényen bemutatta munkáit.

(Budapest,1895 – 1964)

festő, grafikus, iparművész. Művészeti tanulmányait Budapesten kezdte, majd több évig Münchenben tanult. Első mestere: Vesztróczy Manó. 1916-tól szerepelt budapesti és külföldi tárlatokon. Az 1920-as években Németországban jelentős sikereket ért el plakátjaival, könyvterveivel. Kiállításai voltak Drezdában, Hamburgban, Zürichben, Párizsban. Budapesten a Műcsarnokban, az Ernst Múzeumban és több ismert kiállítóhelyen szerepelt. A KUT tagja volt, részt vett a művészcsoport tárlatain. Az 1930-as években feleségével szabadalmaztatta találmányukat, a fadofitot, azaz a színes kőfestményt. Halála után az első posztumusz kiállítást 1989-ben rendezték műveiből San Franciscoban.