durkokaroly

Gömöri Raidl Ida

(1894 – 1947)

Festő. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol rajztanári oklevelet szerzett. Mesterei Rippl-Rónai József és Réti István voltak. A nagybányai szabadiskolát látogatta nyaranta. Rajztanárként dolgozott Budapesten. A Nemzeti Szalonban 1927-ben mutatkozott be először gyűjteményes kiállításon. 1931-ben gyűteményes kiállítása volt a Tamás Galériában, majd még ugyanebben az évben szerepelt az AME (Alkotó Művésznők Egyesülete) első bemutatóján. A harmincas években a Nemzeti Szalon tárlatainak gyakori vendége volt. A korabeli sajtó kiforrott tehetségnek nevezte, és kiemelte jó kompozíciós készségét, színkezelését, valamint Picasso helyett, inkább Van Gogh hatását. Főként olaj- és akvarell képeket, posztimpresszionista modorban festett. A negyvenes években olaszos tájképeiről írtak, amelyeken a fény központi szerepet kap. 1942-ben gyűjteményes kiállítása volt a milánói Casa d’Artisi-ben Faber Gabrielle festővel.

Forrás: www.kieselbach.hu, www.novembergallery.com

Gömöri Raidl Ida Read More »

Hován László

(Budapest, 1920 – 1990)

Festőművész. Művészeti tanulmányait különböző szabadiskolákban folytatta. Berda József költő baráti köréhez tartozott. Csoportos tárlatokon szerepelt.

Hován László Read More »

Budai László

(Hódmezővásárhely, 1965)

FestőZeneszerzést tanult a szegedi Konzervatóriumban. Az alföldi festők hatására kezdett festeni. Az utóbbi időben főként portéfestéssel foglalkozik. Portréiban többnyire az érzéki, tiszta szépséget jeleníti meg.Festményeiből árad az időtlenség, a légiesség. Ecsetkezelése könnyed és virtuóz. Önálló kiállításai: 1991 Szeged – Műemlékfelügyelőség , 1994 Szombathely – Művelődési Ház, 1992 Zsámbék – Tanítóképző Főiskola, 1993 Budapest – Svéd Nagykövetség , 1994 Svédország – Uppsala, 1995 Németország – Hamburg, 1997 Ausztria – Bécs

Budai László Read More »

Böhm Lipót

(Budapest, 1916 – 1995)

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István tanítványa, majd tanársegédje volt. 1946-48 között a Római Magyar Akadémia ösztöndíjában részesült, ebben az időben Bécsben és Rómában tartózkodott. Az 1960-as években Olaszországban és Franciaországban járt tanulmányúton. Főiskolás kora óta szerepeltek alkotásai kiállításokon (Műcsarnok, Győr, Róma: 1947, 1948, 1949). Alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi képtár őrzi.

Böhm Lipót Read More »

Béres Jenő

(Arad, 1912 – Budapest, 1981)

Festő. 1937-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, mestere Glatz Oszkár volt. Tanulmányutat tett Franciaországban és Olaszországban. Egy ideig tanított az Iparművészeti Gimnáziumban, illetve a Főiskolán. Több csoportos és egyéni kiállítása volt. Tájképeket, csendéleteket és figurális képeket készített, de falképeket is festett. Munkái a Nemzeti Galériában
és Szolnokon találhatóak.

Béres Jenő Read More »

Balogh Gyula

(Budapest, 1950 – Monor, 2019)

A művészről: festő Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, mestere Sarkantyu Simon volt. Alapító tagja a gyulai művésztelepnek. Több művésztelep aktív tagjaként születtek meg a „kécskei”, „vásárhelyi”, nagykőrösi, makói, erdélyi felsőbányai, magyarláposi, firtosi képei. Tagja volt a Magyar Vízfestők Társaságának, az Olajág Keresztény Művészeti Társaságnak, a Molnár-C. Pál Baráti Körnek, 2006-tól a Sensaria festőcsoport tiszteletbeli képviselője volt, 2014-től pedig részese lett a Szolnoki Képzőművészeti Társaság és a T-Art Alapítvány közösségének.Művei magyar és erdélyi múzeumokban találhatóak. Számos díjat, elismerést kapott, 2018-ban megkapta a Munkácsy-díjat.

Balogh Gyula Read More »

Hornyik Zoltán

(Kemecse, 1960)

Festőművész. Első mesterei Fekete Borbála, Kapcsa János és Bíró Lajos voltak. 1985-ben végzett a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán majd négyéves tanítás után váltott, azóta „szabadúszó” festőművészként dolgozik. 1977-ben grafikai díjat nyert a hajdúnánási művésztelepen. 1987-ben a mártélyi művésztábor különdíját kapta meg. Figurális olajképek éppúgy kikerülnek műterméből, mint tájképek, csendéletek és enteriőrök.

Hornyik Zoltán Read More »

Endrédy György

(Munkács, 1910 – Budapest, 1988)

A művészről: festő, grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1935-ben. Mesterei: Karlovszky Bertalan, Glatz Oszkár, Varga Nándor Lajos. 1935-ben Korb Erzsébet-ösztöndíjat kapott. 1936-tól Dunaföldváron, majd 1939-től Ungváron működött rajztanárként. Budapesten telepedett le véglegesen. Egyéni kiállítása volt 1968-ban az UVATERV-nél, 1969-ben a Műcsarnokban és Győrben, 1986-ban Sopronban. Művei az Egyesült Államokba is eljutottak. Több munkája található a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.

Endrédy György Read More »

Carl Cauba

(Ausztria, 1865-1922)

Bécsben született egy cipészmester fiaként. Karl May regényeit olvasva már gyermekkorában nagy rajongója lett az amerikai vadnyugatnak. Művészeti tanulmányait a Bécsi Művészeti Akadémián folytatta, majd Párizsba utazott tanulmányútra. Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy járt-e valaha Amerikában, mindenesetre művészetének fő témakörét az amerikai vadnyugat szereplői adták.

Elképesztő aprólékossággal készítette az őslakos indiánokat, lovasokat, cowboy-okat ábrázoló szobrait és plasztikáit. Mesterévé vált a bécsi polycrome, azaz több színnel patinázott bronz technikájának, így téve alkotásait még részletgazdagabbakká. Híresen lelkes, precíz művész volt, aki otthonában dolgozott és az öntödében személyesen irányította minden egyes agyag modelljének öntését. Nemcsak művészként, hanem üzletemberként is elképesztő teljesítményt nyújtott azzal, hogy 1895 és 1912 műveinek jó részét Amerikában értékesítette, így szerezve egészen különleges népszerűséget. Bécsben 1922-ben halt meg, számtalan máig közkedvelt és nem utolsó sorban rendkívül értékes műalkotást hátrahagyva.

Carl Cauba Read More »

Ne maradjon le újdonságainkról!

Értesüljön elsőként új műtárgyainkról, kiállításainkról és galériánk legfrissebb híreiről.

10% kedvezmény,
kifejezetten neked
🎁

Elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóba foglaltakat.

Nem küldünk spamet! További információ az adatvédelmi irányelveinkben.

Scroll to Top