(Újarad, 1882 – Arad, 1950)
Festő, grafikus. Arad város ösztöndíjával Münchenben kezdte tanulmányait Hollósy Simon festőiskolájában. Később Azbe és Heidner voltak a mesterei. Aradon telepedett le, ahol portréfestőként és illusztrátorként működött. 1902-ben állított ki először a budapesti Nemzeti Szalonban.
(Miskolc, 1888 – Miskolc, 1950)
Bartus Ödön hivatalnok családba született Miskolcon, középiskolai tanulmányait a református főgimnáziumban végezte. 1908-tól a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult ösztöndíjasként, Révész Imre és Edvi Illés Aladár voltak a mesterei. 1912-ben végzett középiskolai rajztanári oklevéllel, és az eperjesi tanítóképző intézetben helyezkedett el. Az első világháború kitörésekor besorozták, és a fronton az autósoknál, majd a repülősöknél szolgált. Jó katona volt, mert főhadnagyként szerelt le 1918-ban, érdemei elismeréseként pedig megkapta a koronás arany érdemkeresztet, a Signum Laudist és a háborús emlékérmet.
Leszerelése után Miskolcra tért vissza, szülővárosában aktívan bekapcsolódott a képzőművészeti életbe, és egyéni tárlaton mutatkozott be a Reggeli Hírlap kiadóhivatalában. A Tanácsköztársaság elől Bártfára ment, de annak bukása után visszaköltözött. Az eperjesi tanítóképző Miskolcra kerülése után megkapta régi rajztanári állását. 1919-ben Meilinger Dezső festőművész és Nyitray Dániel szobrászművész létrehozta művészeti szabadiskoláját, ahol akvarellfestést tanított. Adva volt az anyagi biztonság, de a festészettel csak a szabadidejében foglalkozhatott. Ennek ellenére évente rendezte kiállításait.
Jól megértette magát a két alapítóval, közös művészeti elveket vallottak, és hamarosan mindannyiuk szellemi vezérévé vált. Jó volt a szervezőkészsége, gyakorlatias volt, ami szükséges volt egy intézmény ügyeinek intézéséhez. A Miskolci művésztelep 1921-es megalakulása után kilépett állásaiból, és önellátó művészként próbált megélni. Kapott egy műtermet a Művésztelepen, ott dolgozott. Az önálló művészélet persze sok szervezést, utánajárást is igényelt, ekkor kamatoztatta szervezőkészségét kiállításszervezésben, írásaival, egyesületi munkával próbálta egyengetni a saját és a művésztársak útját.
Az 1920-as években a nagyobb lélegzetű megbízások is megtalálták. 1922-ben készítette a hodoscsépányi római katolikus templom oltárképét (Keresztelő Szent János fejevétele), majd 1926-ban Diósgyőr község rendelt meg egy reprezentatív alkotást, a diósgyőri várromról készült nagyméretű, 2,5×2 méteres kép a tanácsterembe került. Művészeti szakírói munkássága is jelentős: sorozatban jelentette meg írásait a helyi és az országos sajtóban, katalógusokban, és elsősorban a miskolci képzőművészet meg- és elismertetése ügyében írt. Rendkívül fontos az 1929-ben megjelent színvonalas Miskolc monográfia (Halmay Béla polgármester és Leszih Andor múzeumigazgató szerkesztésében és részbeni szerzőségével), amelynek Miskolc képzőművészete című fejezetét Bartus Ödön írta. 1930-ban elnyerte Miskolc város kétezer pengős római ösztöndíját és a Lévay József Közművelődési Egyesület ehhez nyújtott segítségét. Hazatérve, 1931-ben nagyszabású kiállításon mutatta be a Rómában készült munkáit. Az 1930-as években egyre visszafogottabban vett részt kiállításokon, megbízásokat is kevesebbet kapott. Ismét tanárkodott, majd 1936-tól a miskolci iparos tanonciskola igazgatója volt. Egyre visszavonultabb lett, heraldikával, anyagkísérletekkel és restaurálással foglalkozott. 1941-ben tanulmányi felügyelő volt, majd 1942-ben Újvidéken lett állami ipariskolai tanár. Néhány év után visszatért szülővárosába, aktivitása fokozódott, többször is kiállított, és 1948-tól a Képzőművészek Országos Szabad Szervezete miskolci csoportjának elnöke volt. 1950-ben hunyt el.
Bartus Ödön szerette az akvarellt, már ifjú korától ezzel a technikával alkotta művei javát. Legfőképpen tájképeket festett, de portrékat és más jellegű műveket is alkotott. Fontos témái az Avas, Miskolc és a környék tájai voltak. „Képei: Kihasított természetrészek. Mintha a nyesetlen természet tükrözné magát bennük. Naturalista.” – írta Jelenffy Lajos a Magyar Jövő 1923. február 13-ai számában. Pirint Andrea pedig ezzel a mondattal zárja tanulmányát: „Bartus Ödön ízig-vérig miskolci festő volt, de művészetének hatósugara lényegesen nagyobb: művei Borsodban, Abaújban, Zemplénben, sőt Szlovákiában egyaránt otthonra leltek.”
Válogatott egyéni kiállításai:
Válogatott csoportos kiállításai:
(Budapest, 1897 – 1971)
Festő. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Mestere Réti István volt, akivel több közös kiállítása is volt Nagyváradon. 1926-ban a Nemzeti Szalonban, 1928-ban Stockholmban, 1929-ben a barcelonai világkiállításon mutatkozott be.
(Tiszadob, 1922 – Budapest, 2002)
Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait 1948-tól a Derkovits-kollégiumban kezdte. Majd a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett, ahol 1953-ban szerzett diplomát. Mesterei Kmetty János, Hincz Gyula, Domanovszky Endre voltak. Tanulmányúton Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban és a környező országokban járt. Rajztanárként több mint húsz évig dolgozott Csepelen. Számos egyéni kiállítása volt a Képcsarnok termeiben. Kollektív tárlaton szerepelt a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban.. Művei a zalaegerszegi Göcsej Múzeumban és a vajai Vay Ádám Múzeumban láthatók.
(Budapest, 1936)
Grafikus. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult 1983-1987 között. Ék Sándor, Koffán Károly, Raszler Károly, de Káveczky Zoltán és Varga Nándor Lajos is mesterei voltak. Többféle technikával dolgozik a sokszorosító grafika terén. Kisgrafikák, ex librisek mellett illusztrációkat is készít. Egyéni kiállításokon és több országos grafikai rendezvényen bemutatta munkáit.
(Szatmárnémeti, 1907 – Debrecen, 1986)
gyermekkorát Szegeden töltötte, középiskolás évei alatt Nyilasy Sándor tanította festeni. 1924-ben felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Glatz Oszkár osztályába iratkozott be. Tanulmányai végeztével a debreceni Református Kollégium rajztanáraként helyezkedett el. Tagja volt az UMEnak, képei rendszeresen megjelentek a Műcsarnok, a Tamás Galéria és az Ernst Múzeum tárlatain. 1934-ben tanulmányúton járt Párizsban. 1937-től 1942-ig nyaranta Felsőbányán dolgozott. A háborút követő években restaurálással és másolatok készítésével foglalkozott. Irodalom: Félegyházi László (1907-1986) gyűjteményes kiállítása, kiállítási kat., Debrecen, Déri Múzeum, 1998.
(Marikó, 1868 – ? 1930-as évek)
festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett. Mestere: Balló Ede. Több évig Rómában, Párizsban, Münchenben működött. 1903-ban szerepelt a Nemzeti Szalon csoportos tárlatán. Oltárképeket is festett, 1919-1925 között pedig hadikép-festőként dolgozott Győrött.
(Szabadka, 1912 – Szeged, 1980)
Festő. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, 1935-ben végezte. Mesterei Glatz Oszkár és Karlovszky Bertalan voltak. Tanulmányúton járt Párizsban, Szicíliában. Római ösztöndíja volt, a Collegium Hungaricumban töltött nyolc hónapot. A szegedi tanárképző főiskolán rajz- és művészettörténet tanszékének munkáját 1947-ben ő indította el, 1957-ig vezette a tanszéket. Az Európai és a Szentendrei Iskola tagja. 1931 óta kiállító művész. Egyéni tárlatokon Szegeden és az Ernst Múzeumban, 1959-ben szerepelt. Kollektív kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában, 1967-ben állított ki. Alkotásai a szegedi Móra Ferenc Múzeumban láthatók.
(Monor, 1928 – Szigliget, 2017)
A művészről: festő, grafikus, szobrász. Első mestere Martyn Ferenc volt, a Képzőművészeti Főiskolán Domanovszky Endre, Pór Bertalan, Hincz Gyula és Szőnyi István irányításával tanult. 1957-től Szolnokon él. Első önálló tárlata 1963-ban volt a Fényes Adolf Teremben, de volt kiállítása Kecskeméten, Szolnokon, Berlinben, Párizsban, Németországban és Dél-Amerikában is. Készít szobrokat, kerámiákat, falikárpitokat és könyvillusztrációkat is.
(Vác, 1889 – Budapest, 1973)
Mint oly sokan, ő sem volt próféta saját hazájában. Már főiskolai tanulmányai kezdetén eltanácsolta a pályáról egyik professzora. Ugyanaz, aki évekkel később az Ernst Múzeum New York-i kiállításán hangosan méltatta képeit. Végh Gusztáv ekkorra elvégezte a müncheni Művészeti Akadémiát, s a Műcsarnokból 1924-ben kizsűrizett festményei sikert arattak Párizsban, a Salon d’Automne-ban. Első önálló Szajna-parti bemutatójáról a tekintélyes londoni művészeti folyóirat, a The Studio terjedelmes kritikát közölt: „Végh valóságos akrobatája a rajznak, aki – különösen a könyvillusztrálásban és – díszítésben a tökéletességig fejlődött. Művészete különös keveréke az archaikus és szépművészeti elemeknek. Színes litográfiáit pedig a japán művészet és a párizsi modernizmus inspirálta. Végh Gusztáv szorgalmas művész, s ahhoz a zenészhez hasonlítható, aki nappal orgonán játszik, éjjel pedig könnyed, vidám chansonokat komponál.”
Nem az éhező művészek sorstársa volt. Tekintélyes apai vagyonából megengedhette magának, hogy ne szoruljon képei eladására. De pénzéből és szívéből sok-sok nyomorgó barátja, köztük Tihanyi Lajos támogatására is futotta. Embersége életeket mentett a második világháborúban. Rózsadombi villájuk pincéje tele volt üldözöttekkel. Később nem sokat beszélt ezekről a dolgokról, mindez természetes volt neki. Éppúgy, mint a kisemberek szeretete, akiket sorra megörökített a Tabánban éppúgy, mint a párizsi utcákon.
Képeiről megértő szeretet sugárzik. Így láttatja elegáns nőként a híres féllábú kokottot, akit más, a kificamodott mohóság célpontjaként talán visszataszítónak ábrázolt volna. Távol állt ez tőle, hisz ekkortájt Krúdy és Passuth barátságát bírta, akik az igényes illusztrátort és könyvtervezőt is tisztelték benne. Eközben több mint hatszáz jelentkező közül ő nyerte meg a Goethe-centenáriumra kiírt nemzetközi pályázatot. Ugyancsak első díjazottja a Szent Ferenc-év alkalmából a Fioretti -könyv tervezésére és rajzi megjelenítésére a Vatikán által meghirdetett művészversenynek. Ennek kapcsán az első osztályú pápai lovagrenddel és a Vatikáni Arany Érdemrenddel tüntették ki (ez utóbbit az elmúlt kétszáz évben ötven magyar művész kapta, legutóbb Patay László festőművész).
Sokoldalúságát különösen a két világháború között az alkalmazott grafikában kamatoztatta Végh Gusztáv. Szinte az összes magyar cigaretta dobozrajzát és plakátját ő készítette, éppúgy, mint a Koestlin csomagolásait, a Zwack-palackok címkéit vagy az Esti Hírlap megszűntéig változatlan fejlécét. A Darling cigaretta kollekciójának terve az 1937-es párizsi világkiállításon nagydíjat kapott. Végh Gusztáv, aki az Atelier iskolában Orbán Gusztáv, Kozma Lajos, Lesznai Anna és Gádor István mellett grafikát tanított ingyen, fizetés nélkül, belekóstolt a nonfiguratív megfogalmazásba is. Kritikusai szerint az a művész, aki az elvont formákat is gyengédséggel tudja megtölteni. Gazdag életművét halála előtt szinte teljességében a Magyar Nemzeti Galériára örökítette.
Forrás: www.budapestaukcio.hu
