durkokaroly

(Szatmárnémeti, 1880 – 1953)

Festő, grafikus. Művészeti tanulmányokat Lipcsében, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatott. 1906-ban – még főiskolai hallgatóként – a nagybányai szabadiskolában tanult. 1918-ban Felsőbányán dolgozott. Egy a nagybányaihoz hasonló művészeti iskolát kívánt létrehozni Nagy Oszkárral, Pirk Jánossal, Tibor Ernővel és Udvardy Ignáccal. Felsőbányán készült munkáikat csoportos tárlaton Kolozsvárott, Nagyváradon és Aradon mutatták be. Visszajárt Felsőbányára festeni, egészen a 20-as évek végéig. Felesége L Krausz Ilona grafikus volt. Erdély több vidékén mintegy vándorolva éltek, például a Bánátban, Segesvár, majd Kolozsvár környékén, Kalotaszeg táján. Erdélyi tájak, erdélyi emberek megörökítője művein. 1911-ben a Műcsarnokban állított ki, majd a következő évben Szatmáron. 1932-ben Torockó környéki motívumokból gyűjteményes tárlata volt Budapesten.

(Budapest, 1943 – 1989)

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Barcsay Jenő és Kádár György voltak a mesterei 1963-68 között. 1972-75-ben Derkovits-ösztöndíjban részesült. Németországban, Olaszországban és Franciaországban, valamint Jugoszláviában járt tanulmányúton. Első tárlatán festményekkel és tűzzománc-kompozíciókkal mutatkozott be. A 70-es, 80-as években készült alkotásain szívesen alkalmazta az olajfesték-montázs kombinációt. Képeinek egyes részleteit áttört anyagú textíliák körülfújásával hozta létre.

(1884 – 1959)

1901-től az Iparművészeti Iskolában tanult, megfordult a nagybányai szabadiskolában és Münchenben. 1906-ban két csoportos kiállítás erejéig visszatért Budapestre, de még ebben az évben Hollandiába ment, majd rövid párizsi és londoni tartózkodás után ott is telepedett le. 1917-1922 között a De Stijl művészcsoporthoz csatlakozott, ő készítette folyóiratuk címlapját, és a Ma tudósítójaként közvetítette a „holland aktivisták” elveit Magyarországra. Később ipari formatervezőként, alkalmazott grafikusként tevékenykedett.

(Budapest, 1907 – Budapest, 1985)

Festő. Tanulmányait Podolini-Volkman Artúr magániskolájában kezdte, majd 1928-1931 között, Glatz Oszkár, Dudits Andor és Vaszary János tanítványaként, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta. 1931-től kiállító művész, 1932-ben figurális alkotásaiból és tájképeiből gyűjteményes tárlata nyílt a Nemzeti Szalonban. Budapesten működött, magánoktatóként számos fiatal festő indulását segítette. Az 1956-os forradalom napjaiban festőszerszámaival járta Budapestet, s örökítette meg – részben a helyszínen – a harcok jeleneteit, illetve a város sebeit. 1956-os rajzaiból és olajképeiből születésének 100. évfordulóján, 2007-ben kiállítás nyílt Bécsben, a Collegium Hungaricumban. Több képe található a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.

(Hegyhátgyertyános, 1892 – 1959)

Festő. A Képzőművészeti Főiskolán tanult. Hadifogolyként sok portrét, népi életképet készített Oroszországban, amit nem tudott hazahozni. 1924-től állandó kiállító művésze volt a Műcsarnoknak és a Nemzeti Szalonnak. Témáinak többsége a magyar vidéki életképekből született, de portrékat, csendéletet is festett.

(Besenyszög, 1899 – Budapest, 1969)

Az 1900-as évek első felében működött Magyarországon. Az 1950-es években Angliában dolgozott. A magyar vidéki életképek ábrázolása tette ismertté.

(Pest, 1867 – Budapest, 1957)

Festő. A Mintarajziskolában, majd a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. Innen Münchenbe utazott, ahol előbb Hollósy Simon, majd egy év után a Képzőművészeti Akadémián Liezen-Mayer Sándor volt a mestere. 1911-ben a Nemzeti Szalonban Törley-díjat nyert. Bejárta a Földközi-tenger partvidékeit. 1892-től kezdve gyakran szerepelt a Műcsarnok tárlatain. Több alkotása a Magyar Nemzeti Galériában található.

(Debrecen, 1891 – Los Angeles, 1961)

A képzőművészeti főiskolán tanult mint Balló Ede, Edvi Illés Aladár és Bosznay István növendéke és hosszabb időt töltött a szolnoki művésztelepen. Tanulmányutakat tett Német- és Franciaországban. Díjai: a lipótvárosi kaszinó díja (1919), Halmos-díj (1928), egyesületi aranyérem (1939), hg. Esterhází-életképdíj (1941). Gyűjteményes kiállítása volt Budapesten (1923), Amsterdamban (1925). Az életkép-, tájkép- és alakfestés terén tevékenykedett. Formanyelve azé az impresszionizmusé, amely magyar földön különleges dialektust alakított ki. Képein nincs szó optikai kísérletekről, színképelemzésről, annál több őszinte és friss természetmegfigyelésről, a levegő és fény játékos színbontó hatásáról, amely elmossa a rajzos körvonalakat, egységbe, foltokba fogja össze a részleteket. Mély tónusok hátterébe ágyazott bibliai jelenetek, falusi szobabelsők fény-árnyék problémái foglalkoztatták előbb, később színei felfrissülve parkrészletek és falusi zugok sárgult lombjainak mozgása érdekelte. Később művészete mindig színesebbé, foltszerűbbé és dekoratívebbé válva népviseleti képein és zsánerein adja tanújelét megújhodó erejének.

(Miskolc, 1910 – 1967)

Festő. Autodidakta. Művészi képzettségét miskolci szabadiskolákban szerezte. Szülővárosában vasutasként dolgozott. Munkásságát 1955-ben Munka Érdemrenddel, 1962-ben SZOT-díjjal, 1967-ben Nógrád megye díjával ismerték el. 1947-től szerepelt rendszeresen a helyi és országos kiállításokon, több alkalommal mutatta be műveit a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban. Egyéni kiállítása volt 1956-ban a miskolci múzeumban, 1967-ben a Műcsarnokban. 1968-tól több emlékkiállítást is rendeztek munkáiból Miskolcon.

(Ostffyasszonyfa, 1885 – Szekszárd, 1960)

Festő. Gyakorló tanítóként folytatott művészeti tanulmányokat a fővárosi Mintarajziskolában. Mesterei: Hegedűs László, Edvi Illés Aladár, Zemplényi Tivadar. 1913-ban állami ösztöndíjat kapott. 1918-ban Rudics-díjat, 1921-ben Halmos Izidor-életképdíjat, 1934-ben Balló Ede-díjat nyert. 1935-1941 között a Százados úti Művésztelepen alkotott. 1945-től a Szekszárd megyei Bátán élt. 1911-től kiállító művész, a két háború között az ország sok városában bemutatkozott. Első egyéni tárlatát 1918-ban rendezte az Ernst Múzeumban. 1955-től Pécsett és Szekszárdon állította ki rendszeresen alkotásait. 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában szerepeltek alkotásai a Százados úti Művésztelep jubileumi kiállításán. Több művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi, a debreceni és a soproni múzeum.