(Csepel, 1922 – Budapest, 2000)
Festő. A Szocialista Képzőművészek Csoportjának esti iskolájában tanult Szántó Piroska és Sugár Andor irányításával. 1943-ban Barta Éva kerámiaműhelyében dolgozott. 1944-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára. Szőnyi István, Barcsay Jenő és Pátzay Pál növendéke volt. Az Európai Iskola tagjaival együtt állított ki. Itáliai és adriai tanulmányutakat tett.
(Tiszakécske, 1971)
A művész így vall magáról: művészet iránti odaadásom pici gyermekkorom óta elkísér. Kilencévesen már verseket írtam, tanáraim portréját rajzoltam a padokra, lenyűgözött a komolyzene.
Családom egyszerű emberek lévén bár szeretett volna, nem tudott támogatni érdeklődési köreimben, meg nem értetten fojtottam el magamban vágyaim. Nem voltam jó tanuló folyton versek, álmok cikáztak a fejemben, amitől képtelen voltam figyelni az iskolában.
Így nem jutottam be semmilyen művészeti iskolába, később felnőttként kellett, kell művészeti tanulmányaimat folytatni, mely igen nagy izgalommal és megelégedettséggel tölt el.
2000-ben festettem meg első képemet. Mind az idáig leginkább a versírás kötötte le figyelmemet. 2006-ig mintegy 2000 alkotás került ki a kezem alól. Rendkívül sokat dolgoztam így stílusom technikám rohamosan fejlődött. Az első négy év alatt hogy, ne családomtól keljen elvennem a festésre fordított időt naponta, este nyolctól hajnal kettőig festettem. Egyik mesterem Kiss Zoltán László mikor a tehetségemről kérdeztem, mondta, felejtsd el a tehetséget csak befektetett munka létezik, azóta e szerint próbálok élni, alkotni. Dolgozom akvarellel, pasztellel, szívesen kísérletezem különböző anyagokkal, technikákkal, de legszívesebben olaj, valamint akril festéket használok. Eleinte leginkább az akadémikus festészet gyakorlására törekedtem, végül lassan kialakul egyéni sajátos stílusom, mi tükrözi romantikus énem mellett kicsit durva, nyers stílusomat is, mely, ha nem túl elegáns is, de lelkem, egyéniségem része. 2006-ig leginkább életképeken, portrékon, aktokon dolgoztam, nyáron helyszíni tájképekkel, csendéletekkel nyugtattam napjaim. Több alkotótáborhoz is hozzá csapódtam már, megemlíteném itt a Művészetbarátok Szövetségének Lakiteleki, valamint a Tiszaalpári alkotótábort is.
Részt vettem egyéni és csoportos kiállításokon. Székesfehérváron, Szegeden, Budapesten, Tiszaalpáron, évente Csóron egyéni kiállításomon. Saját állandó kiállításom van Lakitelken.
2005-ben, Japánban, Osakában, mozgássérült olimpián képviseltem Magyarországot igen nagy sikerrel, tiszai, alföldi, balatoni tájképeimmel.
2006-tól folyamatos korszakaim váltakoznak.
1990 óta élek Lakitelken, ahol az első perctől részt vettem a helyi művészeti életben, már az első héten csatlakoztam a lakiteleki fiatalok Alapítványklub elnevezésű csoportjához, ahol előadásokat hallgattunk különböző érdekes emberektől, valamint saját tevékenységeinket osztottuk meg társainkkal. Ebben az időszakban vers írással foglalkoztam. Később csatlakoztam a helyi amatőr színjátszó körhöz is, ahol a Nagymama című darabban nagy sikerrel alakítottam Szerafin kisasszony szerepét, majd a Hippolit a lakájban szintén egy komikus szerepkörben mutatkoztam meg.
Eddigi életemet jellemezte a középpontba kerülés és a kísérletezés vágya. A középpontba kerülés vágya az évek múlásával lecsendesedett, sőt mára már leginkább szeretek kevés szabadidőmben elvonulni. A kísérletezés viszont máig megmaradt gyermeki részemből. Gyakran kísérletezek a festészetben is különböző technikákkal, anyagokkal, stílusokkal így találtam rá a hiperrealista stílusra is ma ezt a stílus irányzatot művelem nagy nagy szeretettel.De mitől realista egy kép, amiről egy blogban ezt olcastam:”” A kérdés úgy hangzott el Mitől realista egy kép.
Szerintem egy kép nem eredményét tekintve realista vagy nem, hanem szándékát tekintve.
Annál inkább az, minél inkább érezni rajta, hogy a festő mindvégig kitartott eredeti szándéka mellett.
Elment az általa használt technika végső határaiig.
De mi ez a szándék?
Én úgy vélem, hogy a festő személyiségének teljes kizárására való törekvés a képből.
Lehetne ezt másképp is, de a fényképezés megjelenése szerintem reális lehetőséget kínál erre.
Maga szándék, ez a szándék abból jön, hogy létezhet egy felfogás (a festőnek a felfogása) mely az „önszerepét” a festési folyamatban úgy értelmezi, hogy a világ szép, anélkül is hogy Ő benne lenne, és ezt a szép világot kell lerajzolni, annak megbolygatása nélkül.
Mint egy indián, aki az erdőben nagyon csendesen próbál lépkedni, puha léptekkel, ha picit elmozdít egy gallyacskát, mielőtt továbbmenne visszahelyezi, mert az „úgy jó van ott”, „annak ott kell lenni” E sorok írólyának idézésével azt hiszem el is mondtam mindent amit a realizmusról gondolok.
Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István volt a mestere. Munkásságának fontos része a művészetpedagógia. Előbb Mohácson tevékenykedett, majd 1946-ban Pécsre költözött, és rajzolást, festést, művészeti anatómiát tanított a tanárképző főiskolán. Nyári művésztelepeket szervezett és vezetett. Művészeti elismerések: 1942-ben Signum Lav-díjat kapott, 1956-ban elnyerte Pécs városának művészeti díját, 1972-ben Székely Bertalan- emlékérmet kapott. Az 1960-as években tagja volt a Hatoknak (Kelle, Soltra, Lantos, Bizse, Martyn, Simon). Alkotásai külföldre is eljutottak: Németországba, Lengyelországba, Finnországba, Jugoszláviába. 1984-ben a Pécsi Galéria, 1985-ben a Somogyi Képtár Kaposváron, 1987-ben a barcsi Dráva Múzeum, 1989-ben a siklósi Várgaléria rendezett gyűjteményes kiállítást munkáiból.
(Szob, 1921 – Budapest, 1995)
Festő. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Elekfy Jenő és Barcsay Jenő voltak a mesterei. 1947 óta kiállító művész. 1963-ban, 1967-ben és 1975-ben Budapesten nyílt tárlata, 1965-ben Olaszországban szerepelt, ahol a vallonbrosai festőversenyen ezüstérmet kapott. Jugoszláviában és Prágában is alkotott és kiállított. Tájképeket festett a börzsönyi falvakról, az Ipoly vidékéről. Munkáiból számos magángyűjtemény mellett őriz a tápiószelei és a szobi múzeum is.
(Miskolc, 1886 – 1945)
Festő. Budapesten, Münchenben, Párizsban tanult. 1924-ben kitüntető elismerést, 1925-ben a lipótvárosi Kaszinó díját, 1926-ban gróf Esterházy Móric-emlékdíjat nyert. 1911-től szerepelt kiállításokon, 1924-ben az Ernst Múzeumban, 1928-ban a Műcsarnokban volt kollektív tárlata.
(Budapest, 1923 – 1996)
1951-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mestere Berény Róbert volt. 1965-ben SZOT-díjat kapott. 1986-tól a Vizualart csoport alapítótagja, majd vezetője Hegyi Györggyel és Gulyás Dénessel. Fiatalkori munkái közül kiemelkednek linómetszetei, Holbein-stílusú rajzai, vázlatai. Életművének legnagyobb része tojástemperával alkotott csendéletekből, tájképekből áll. Festésmódja a posztimpresszionisták stílusával rokonítható.
(Párizs, 1886 – Nizza, 1963)
Festő, illusztrátor. A külföldi aukciókon, a galériák kínálatában rendszeresen szerepelnek a művei. Olaj- és pasztellképei mellett kedveltek erotikus művészi nyomatai is. Orientalista festményeiről is ismert.Kisebb méretű és hasonló kvalitású festményei többszázezer forint értékben kelnek el a műkereskedelmi piacon. Ehhez képest vonzó árajánlatot kínálunk a festményt megszerető leendő tulajdonosnak.
(Budapest, 1921 – 2017)
Festő, szobrász. Tanulmányait 1940-1944-ig különböző szabadiskolákban végezte Jaschik Álmos, Gallé Tibor, Koffán Károly és Bernáth Aurél irányításával. 1945-ben Svájcba emigrált, és két évig a genfi Szépművészeti Főiskolán képezte magát. 1951-ben Izraelbe költözött. 1991-ben két évig Párizsban dolgozott, 1993-ban visszaköltözött Budapestre. 1948-tól számos egyéni kiállítása volt (Svájc, Izrael, Párizs, London, Budapest) és csoportos tárlatai a Műcsarnokban és Kecskeméten. A festészet mellett tervezett üvegablakokat, készített díszletterveket és falikárpitokat is. Munkásságáért több elismerésben részesült Izraelben, Párizsban, itthon a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta. Munkái a Szépművészeti Múzeumban találhatók.
(Cegléd, 1892 — 1975)
Grafikus. Tanulmányokat a Képzőművészeti Főiskola grafikai osztályán folyatott. Mestere Olgyai Viktor volt. Majd éveken át rajtanárként tevékenykedett. Az Iparrajziskola grafikai szakosztályának tanáraként, majd vezetőjeként dolgozott. Számos grafikai technikát alkalmazott.
(Doboz, 1927 – 2003)
Festő, grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István, Elekfy Jenő, Barcsay Jenő, Krocsák Emil és Pór Bertalan voltak a mesterei. 1951-től az Iparművésze-ti Főiskola tanára. 1955-től több egyéni (Kecskemét) bemutatón részt vett, külföldön is kiállította munkáit (Moszkvai Biennálé). Nagyméretű munkái láthatók több középületben.
Könyvei: A képzőművészet iskolája 2., 1977, A színek rendje, 1976, Szerkesztő anatómia, 1985.
