durkokaroly

(Nagykikinda, 1882 – Budapest, 1963)

A középiskola elvégzése után 1906-ig banktisztviselő volt, de már 1901-től részt vett a budapesti Mintarajziskola tanfolyamain. 1906-09 között Párizsban élt, az École des Beaux-Arts-on tanult. Portréfestőnek készült, közben krokikat is rajzolt, T. A. Steinlen volt a mestere. 1909-10-ben a firenzei akadémián tanult tovább. 1958: Kossuth-díj. Az I. világháborúban haditudósító volt Vadász Miklóssal és Vaszary Jánossal. 1918-ban Ebédlő című művéért kis aranyérmet kapott. 1918-19-ben forradalmi riportrajzokat készített; a Tanácsköztársaság megdöntése után egy ideig Weimarban, majd Münchenben élt. Később visszatért Magyarországra. A Szinyei Társaság egyik alapító tagja volt. Sikeres portréfestő (Bajor Gizi arcképe), és mint grafikus is elismert művész volt. 1938 őszétől Hollandiában dolgozott. Számos kiállítása volt külföldön is.

Irodalom DÉNES T.: ~, Képzőművészet, 1938 ~ és Gartner Jenő (kat., Ernst Múzeum, Budapest, 1958).

Egyéni kiállítások

1916, 1918 • Nemzeti Szalon, Budapest • Ernst Múzeum, Budapest

1921 • Ernst Múzeum, Budapest

1958 • Ernst Múzeum, Budapest [Gartner Jenővel] (gyűjt. kat.)

(Budapest, 1937 – 1989)

Festő, grafikus. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskola murális szakán végezte 1963-ban. Mestere Kádár György volt. 1962 óta kiállító művész. Sokoldalú művész, fametszeteket, rézmetszeteket, festményeket, tűzzománcot, kerámiát, faintarziát készít. Egyéni tárlaton mutatkozott be a Műcsarnokban 1971-ben, a Budapest Galériában 1986-ban, az Ernst Múzeumban 1987-ben. Csoportos kiállításon vett részt Miskolcon 1962-ben, Párizsban 1968-ban, Nemzeti Galériában 1968-ban, 1972-ben, 1987-ben, 1989-ben, a Műcsarnokban 1968-ban, 1972-ben, 1978-ban, Székesfehérváron 1983-ban. Többféle elismerésben részesült: Munkácsy-díjban 1972-ben, az IBBY Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács díjában 1984-ben, Érdemes Művész 1985-ben, Kiváló Művész 1989-ben lett. Alkotásai a Magyar Nemzeti Galériában és a szolnoki Damjanich János Múzeumban találhatók.

(Vác, 1886 – Budapest, 1987)

Olasz eredetű nagyváradi orvoscsalád sarjaként született 1886-ban Vácott. Testvére Huzella Ödön író, költő és festő volt. 1905 és 1919 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Ferenczy Károly tanítványa volt, később München Hollósy-iskolájában és 1914-ben Párizsban dolgozott, ahol szabadiskolákat látogatott. A korszak kubista szemléletű irányzat is nagy hatás gyakorolt rá. Az 1910-es években kiállított a Műcsarnokban és a Művészházban. Baráti körébe tartozott a magyar indológus, Baktay Ervin, akivel az 1930-as években nyári indiántáborokat szerveztek a Dunakanyarban. Felesége Walleshausen Janka, Walleshausen Zsigmond festő testvére lett. Az első világháború után rendőrként dolgozott. 1933-ban nevét Hallgatóra változtatta. A második világháború után kezdett el újra festeni, idős korában teljesedett ki alkotói pályája. Családjának több tagjával együtt Fóton van eltemetve.

(Nezsider, 1893 – Budapest, 1957)

Festő, grafikus. 1959-ben végzett Egerben a Tanárképző Főiskolán, mestere Jakuba János volt. Ezután hat évig dolgozott a miskolci művésztelepen. 1965-től Tatabányán él. 1963-tól vesz részt kiállításokon a fővárosban, vidéken és külföldön is.

(Balatonarács, 1940 – 2014)

festő, grafikus. 1968-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, mestere Kádár György volt. Kelet-Európában és Olaszországban járt tanulmányúton. 1967-től állít ki, egyéni tárlatai voltak vidéki városokban, Budapesten (Műcsarnok) és külföldön (Zürich, Németország), de csoportos bemutatókon is részt vett (Műcsarnok, Vigadó Galéria, Budapest Galéria, Hódmezővásárhely, Olaszország, Bécs, Berlin, London, Párizs). Monumentális műveket és litográfiákat is készít. Művészetét több díjjal is jutalmazták: Derkovits-ösztöndíj (1969-72), Munkácsy-díj (1981), Tornyai-plakett 1999-ben. Köztéren lévő alkotásai: Szántó K. J. pannója (1981 – Balassagyarmat), színes üvegablak a budapesti Traumatológiai Intézet főbejáratánál (1984) és a MNB szabadidőközponjában Budapesten (1994).

(Gyula, 1942 – 2019)

festőművész, grafikus.1942-ben született Gyulán, majd Szeghalmon élt és érettségizett. Az egri tanárképző főiskola elvégzése után, 1965-ben egy gyulai általános iskolában helyezkedett el, majd az Erkel Ferenc Gimnáziumban tanított, de a Békéscsabai Tanítóképző Főiskolán és a Bay Zoltán Gimnáziumban is dolgozott. Nyugdíjba vonulásáig volt munkatársa a Gyulai Városi Képtárnak, és évekig vezette az ifjúsági képzőművészszakkört az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Alapító tagja volt az 1969-ben létrejött gyulai művésztelepnek, továbbá tagja volt a Művészeti Alapnak, a Magyar Vízfestők Társaságának, a Békéstáji Művészeti Társaságnak és a Gyulai Alkotók Körének. Dolgozott az öcsényi, a kétegyházi, a mórahalmi művésztelepen, és járt a szárhegyi nemzetközi művésztelepen is.

Egyéni tárlatai voltak Gyulán, Békéscsabán, Szeghalmon, Debrecenben és Szegeden, de munkáival a Vásárhelyi Őszi Tárlaton, a békéscsabai Alföldi Tárlaton és a gyulai művésztelep kiállításain is rendszeresen szerepelt. Alkotásai az öcsényi és a homokháti művésztelepen, a Békéstáji Művészeti Társaság itthoni és külföldi tárlatain, továbbá a fürdővárosi művészek kiállításain is láthatók voltak.

„Stílusom kialakulásában az átlagnál jobb rajzkészségem eleve meghatározó volt. Később a művésztelep váratlan megjelenése lendítette tovább, illetve az ottani műhelymunka, ahol korosztályban egymáshoz közel álló emberek szerencsésen ösztönözték egymást. Ott alakult ki ez a natúrához közel álló, ábrázoló, részletező, feltáró tevékenység, amelyben eléggé messzire eljutottunk” – fogalmazott a művész abban a Kósa Ferenc által készített interjúban, amely a Gyulaiságunk című Gyulai Hírlap-kötetben jelent meg. A művész 2019 februárjában hunyt el, március 15-én vehette volna át a Magyar Arany Érdemkereszt polgári fokozatát.

(Forrás: Gyulai Hírlap)

(Debrecen, 1878-1942)

festő. Művészeti tanulmányait a budapesti Iparművészeti Főiskolán kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. Mestere: Székely Bertalan. A nagybányai művésztelepet több nyáron át látogatta. 1921-ben a Nemzeti Szalonban volt gyűjteményes kiállítása.

(Zombor, 1889 – Budapest, 1918)

festő. A budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott művészeti tanulmányokat. Mesterei: Ferenczy Károly, Olgyai Viktor. Tanulmányúton járt Párizsban és Olaszországban. A KÉVE tagja volt. 1914-ben és 1918-ban szerepelt a Nemzeti Szalon kollektív tárlatán. Közgyűjteményben a Magyar Nemzeti Galériában található több műve.

(Miskolc, 1889 – Budapest, 1975)

Budapesten Szablya-Frischauf Ferencnél tanult, 1911-ben a Julian Akadémiát látogatta, de főként Cézanne, Braque, Picasso művészete hatott rá a Párizsban töltött egy év alatt. 1912-től a kecskeméti művésztelepen dolgozott, 1918-ban Kassák Lajoshoz és az aktivista művészekhez csatlakozott. 1924-ben alapító tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának. A húszas években gyakran dolgozott Nagybányán, a következő évtized elején már főleg Szentendrén festett. 1945-től a Szentendrei Művésztelep tagja volt, 1946-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára, a festő tanszék vezetője lett. Önéletrajzi és elméleti írásai a korszak fontos forrásai.

(Szekszárd, 1897 – Budapest, 1992)

a Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János tanítványai közé tartozott. 1925 és 1927 között Párizsban élt. Művészete a naiv festőkéhez hasonló hangvétele miatt nehezen volt besorolható festői irányokba. Szárnyaló fantáziája hol a szürrealizmushoz, hol a meséhez sodorta közel eredendően ösztönös művészetét, melyből rajongó szerelmespárok, furcsa, „fordított” perspektívájú tájak, buja vegetációk, és a modern technika jellegzetes termékei: gépek és ipari tájak születtek. Az idill, a csoda és a szorongást keltő fenyegetés egyszerre volt jelen művészetében, hol ősi primitívséggel, hol rafinált sejtelmességgel ruházva fel a motívumokat. A színeket előítélet nélkül használta; innen ered festményeinek szivárványszínekben pompázó, olykor meghökkentően gazdag koloritja. Legkoncentráltabb korszakának a harmincas évek mondható, mely a korabeli élethelyzetek, filozófiai problémák iránti fogékonyságával is kitűnik.